Nem ez az első találmány, ami ilyen pályát fut be, sőt, meglehetősen hosszú az űrtechnológiát átvevő eszközök listája a vezeték nélküli fülhallgatótól kezdve a fagyasztva szárított élelmiszereken keresztül a memóriahabos párnáig. Most egy újabbal darabbal bővülhet a kör –számol be a Zöld pálya.
A klímaváltozás hatására az Európában is beköszöntő durva hőhullámok komoly dilemmát okoznak a régi, jól bevált légkondicionálók használatával kapcsolatban. Mert enyhítik ugyan az elviselhetetlen hőséget, de éppen a légkört melegítve odázzák el a probléma valós megoldását.
Ezt az ellentétet orvosolhatja az a levegőszűrő-páramentesítő megoldás, amelyet már egy ideje sikeresen alkalmaznak űrhajók belterében hasonló feladatok ellátására.
A Helix Earth Technologies néven alapított vállalat módszerét Rawand Rashed vezérigazgató alkalmazta először, amikor még a NASA kötelékein belül végezte a munkáját. Az űrhajók levegőjének tisztítására használt szűrőrendszer működésének alapjait az ügynökségnél dolgozta ki, a találmányt azonban már saját cégénél tökéletesítette.
A houstoni székhelyű vállalat által benyújtott szabadalom, amely szűrőkből és speciális szárítószerekből áll, állítólag akár nyolcszor is hatékonyabb lehet, mint a hasonló célú párátlanító készülékek.
Fizikailag is előnyben van a versenytársaival szemben, hiszen sokkal kisebb, és könnyebben üzemeltethető. Bármilyen meglévő, kiépített rendszerhez egyszerűen csatlakoztatható, darabjai pedig egyszerűen legyárthatóak újrahasznosított műanyagból egy 3D nyomtató segítségével.
A működése pedig egyszerű: a felhasznált levegőből a tényleges eszköz használata előtt kivonja a párát, így összességében megspórolja a művelet elvégzéséhez szükséges energiát.
A vállalat a texasi debütálás után először az Egyesült Államok piacait venné célba, majd az egész világot. A helyi igényekhez igazított rendszer jövőbeli árairól még semmi konkrétumot nem lehet tudni, ám annyit elárultak, hogy a szűrőrendszer tervezett élettartama 15-20 év lesz, ami egy három év alatt megtérülő befektetést igényel majd a leendő tulajdonosok részéről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet