Karbantartási szünettel kell számolni augusztus végén, illetve szeptember elején, de ez nem mindig jelenti azt, hogy mindez a teljes fürdőre vonatkozik.
Ahol ez nemcsak egyes medencéket, hanem a teljes fürdőt érinti, ott jellemzően néhány napot, legfeljebb egy-két hetet vesznek igénybe a munkálatok
– írja a Termalonline.hu
Az érintett fürdők
A szegedi Anna Gyógy- és Termálfürdő éves karbantartására augusztus 19. és 27. között kerül sor. Augusztus 28-án, hétfőn nyitnak újra.
A Mohácsi Uszoda és Termálfürdőben már elkezdődtek a munkák, viszont ezek csak az uszodarészleget érintik (cserélik a tetőszerkezetet és az oldalfalakat, így energiatakarékosabban tudják üzemeltetni az uszodát). A belső rész augusztus 14. és szeptember 15. között zárva tart. Azonban mindez a strand működését nem befolyásolja, a szabadtéri medencék most is a fürdőzők rendelkezésére állnak.
A Kecskeméti Fürdőben az éves karbantartási munkákat augusztus 28. és szeptember 8. között ejtik meg. Viszont a szomszédos strand ebben az időben is üzemelni fog.
A Szarvasi Gyógyfürdő látogatóinak is a fenti időszakot kell fejben tartaniuk, ugyanis ez a fürdő is augusztus 28. és szeptember 8. között lesz zárva.
A vásárosnaményi Szilva Termálfürdőben egy rövid, kétnapos leállás lesz és majd csak szeptemberben. Erre szeptember 4-én és 5-én, azaz hétfőn és kedden kerül sor.
Óriásit drágultak a belépők: mélyvízben a termálfürdők
A termálfürdők belépőárai jellemzően évről évre nőnek. Az elmúlt egy év drágulása azonban az eddigi legjelentősebb, amióta figyelik a díjváltozásokat. Az átlagos jegyár négyezer forinthoz közelít. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban