Több kritika is érte a Boltot, hogy az applikációja nem olyan jó, mint az Uberé, nem csak Budapesten, hanem több más városban is szembe kellett néznie az észt központú vállalatnak ezzel, ahol mind a ketten jelen vannak. Ráadásul az olyan piacokon, mint a magyar, ahol a viteldíj az alap-, a perc- és a kilométerdíj tekintetében is fix, a versenyt nem az ár, hanem a szolgáltatás minősége dönti el. A jelek szerint a Bolt mindent megtesz azért, hogy technológiai fronton is állja a sarat az Uberrel, a mostani dobásra vélhetően a nagy rivális San Franciscó-i székhelyén is felfigyelnek.
Együtt a Bolt és a TomTom
Bejelentették ugyanis, hogy a Bolt a TomTom Trafficot választja a fuvarmegosztás és az ételkiszállítás világszintű működtetéséhez. A partnerség mozgatórugója az, hogy a TomTom rendkívül pontos sebesség- és útinformációkat biztosít a Bolt útvonaltervező megoldásainak javításához, ezáltal a sofőrök és a bérlők gyorsabban és hatékonyabban juthatnak el a célállomásra. Az együttműködési megállapodásról Amszterdamban rántották le a leplet, úgy aposztrofálták a kézfogót, hogy a világ egyik leggyorsabban növekvő mobilitási vállalata és a helymeghatározási technológiák specialistája talált egymásra. Előbbi ugyanis utóbbi közlekedési adatait használja fel mostantól a globális fuvarmegosztó és ételkiszállítási útvonaltervező szolgáltatásai javításához.
Kapcsolódó
Az együttműködésnek globális hatása lehet a személyszállításban, miután a Bolt több mint 500 európai és afrikai városban működik, világszerte több mint 150 millió ügyféllel.
A tallinni központú cég magyarországi története 2016 augusztusában mindössze 20 autóval vette kezdetét, akkor még Taxify néven. Gépkocsiflottája 2019-re 900 tagúra bővült, az Uber visszatérése előtt, idén tavasszal pedig már arról adtak hírt, hogy több mint 3000 taxijuk közlekedik a magyar főváros útjain. Emellett a Bolt jelen van hat vidéki nagyvárosban is, így Szegeden, Pécsen, Nyíregyházán, Miskolcon, Debrecenben, februártól pedig Sopronban is.
Bolt, Uber, Főtaxi és mindenki más
Azóta többen átigazoltak a Bolttól a hazai piacra nyolc évvel a 2016 nyári kivonulása után visszatérő Uberhez, ahová a Főtaxitól, illetve további kisebb hagyományos társaságoktól, így például a 6x6 Taxitól is érkeztek sofőrök. Akik cégért váltottak, azokat elsősorban az motiválta, hogy az első három hónapban jutalékmentesen dolgozhatnak, ráadásul az utazóközönség meghódítását számos promócióval is segítette a cég. Eközben a Bolt a 12-25 százalékos leadó rendszerét felfüggesztette, a versenyhelyzetre reagálva fixen 9 százalékot kér csak el a taxisaitól.
Mivel a nemzetközi utasforgalom a Covid előtti 2019-es rekordév lendületét idézi, egyelőre megférnek egymás mellett a piacon, nagy kérdés azonban, mi lesz szeptembertől, amikorra a turizmus maga mögött hagyja a nyári főszezont. Uber-sofőrök egy része már most arról beszélt lapunknak, hogy a kezdeti lelkesedés már most alábbhagyott, jóval többet kell várniuk egy-egy fuvarra, mint az első napokban, hetekben. Márpedig aki átigazolt, az nem három hónapig szeretne jól keresni, hanem azután is. A külföldi turistaszám apadásával a hazai társaságok, a Főtaxi és társai járnak jobban, hiszen ők eleve a magyar utasokra építenek.
Szigorú a szabályozás a magyar taxispiacon, de az autók minőségével, a szolgáltatás színvonalával továbbra is versenyképesek lehetünk
– mondta áprilisban az Indexnek adott exkluzív interjúban Martin Villig, a Bolt társalapítója az Uber magyarországi visszatérésére vonatkozó felvetésre. A beszélgetésdből kiderült, hogy hosszú utat tett meg az észt hátterű vállalat az elmúlt évtizedben, de a felmérések alátámasztják, hogy beruházásaikkal, fejlesztéseikkel hatalmas növekedési potenciált aknázhatnak még ki a megosztott mobilitási szolgáltatások térnyerésével. Villig kijelentette: évi 15 ezer kilométer alatt nem éri meg saját autót fenntartani, a 3 kilométer alatti taxis fuvarokat pedig kétkerekű megoldásokkal váltanák ki.
Az útvonal-optimalizálás a kulcs
Visszatérve a Bolt-TomTom frigyre, a Bolt szerint a közös munkára az iparágra jellemző éles versenyhelyzet miatt van mindenképpen szükség, a vállalat ugyanis a legmagasabb szintű sofőr-, futár- és ügyfél-elégedettségre törekszik, miközben növeli a működési hatékonyságot. „Ennek elérése érdekében a Bolt útvonal-optimalizálási eszközökre támaszkodik, amelyek biztosítják, hogy a platformon dolgozó sofőrök és futárok mindig pontosan tudják, hol tartózkodnak a ügyfeleiket, és időben odaérjenek hozzájuk” – hangzott el a bejelentésen.
A TomTom közlekedési adatai több mint 600 járműből származó anonimizált sebességadatokon alapulnak, továbbá millió csatlakoztatott eszközön és több milliárd megtett kilométeren.
A valós idejű adatai lehetővé teszik, hogy a Bolt útvonalválasztó algoritmusa pontosan kiszámítsa az egyes utak menetidejét, és optimalizálja az útvonalakat a következőkhöz a sofőrök és kézbesítő partnerek által naponta megtett több millió útra. Ez végső soron javítja a partnerek időbeosztását, és ezáltal jobb partneri jövedelmet eredményez. Az utazási időben akár 15 százalékos javulást sem tartanak elképzelhetetlennek.
Martin Villig arra a kritikára, hogy az autó megrendelése után a Bolt applikációja nem tudja lekövetni az utas mozgását, illetve, tervezik-e fejleszteni az appot, s ha igen, milyen pluszfunkciókkal, tavasszal így reagált:
Természetesen folyamatosan dolgozunk az alkalmazáson, amint észlelünk egy hibát, a termékfejlesztési csapatunk igyekszik azt minél előbb kijavítani, illetve abban az irányban megyünk tovább, hogy a jövő kérdéseire is meglegyenek a válaszaink.
Hozzátette: az egyik pluszfunkció, amivel legutóbb több országban is bővítették az appot, az előrendelési jog volt. Ha például a repülőtérre szeretnénk időben kiérni, vagy más fix programunk van egy adott meghatározott időpontban, akkor már előrendelhető autó a Bolt rendszerében. Úgy értékelt, hogy ez egy jól sikerült kiegészítésnek bizonyult.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!