Elkerülhetetlenné vált az utazásszervezőnek semmi esélye a felszínen maradni, mert egyrészt nem állt rendelkezésre elegendő likviditás, másrészt nem tudtak biztosítási igazolásokat nyújtani az utazók számára – írta meg a Der Spiegel.

Az újság ezzel kapcsolatban a csődbiztost, Axel Bierbachot idézte, aki szerint jók az értékesítési kilátások a külföldi, mintegy 7500 főt foglalkoztató szállodák esetében. Az illetékes müncheni kerületi bíróság már a hét végén megkezdte a fizetésképtelenségi eljárást a német utazási szolgáltatóval szemben. Az újság szerint az eladósodott csoport 1400 német alkalmazottjának fele veszíti el állását.

A FTI-től egyre több beszállító követelt előleget, a cégnél legalább tízmilliós fedezethiány keletkezett.

Miután pedig a német szövetségi kormány a koronavírus-járvány idején nyújtott csaknem 600 millió eurós támogatás után elállt a további pénzügyi segítségnyújtástól, a csőd immár elkerülhetetlenné vált. A lap szerint az FTI és leányvállalata, a Big Extra több mint egymilliárd eurós adóssággal rendelkezik összesen mintegy 350 ezer hitelezővel szemben.

A hitelezők nagy része szervezett utazó, 2000-3000 között van a károsult szállodák, valamint az utazásközvetítő irodák száma.

Az olyan versenytársak, mint a TUI, a Dertour és az Alltours, gyorsan léptek és új utakat adtak el az FTI-ügyfeleinek.

A vállalat árbevétele a 2022 és 2023-as pénzügyi évben 10 százalékkal 4,1 milliárd euróra nőtt, eredménye még a kétszámjegyű milliós sávban volt. Ha erről szeretne többet megtudni, itt elolvashatja a részleteket >>>