Még egy utolsó versenyszámban indultak a magyarok az olimpián

Még egy utolsó versenyszámban indultak a magyarok az olimpián

A Puskás stadion szoborparkjába ünneplésre érkező olimpikonoknak utoljára még egy versenyszámmal, fejtőrővel kedveskedtek a párizsi szervezők: az egyencsomagokra csak a keresztnevek kerültek fel. De ez már semmi volt a sikerrel megugrott logisztikai kihíváshoz képest, hogy minden egyszerre tudjanak hazaszállítani.

Az olimpia utolsó napjainak sikerei, no és az a tény, hogy a záráshoz közeledve egyre kevesebb versenyző volt, akinek még volt feladata az olimpián, kötetlenebbé, s persze hangosabbá is tette az olimpiai falut. Egyre többen ünnepeltek, zenéltek, táncoltak az utolsó napokhoz közeledve. A végén versenyzőkre azért figyelni kellett, hiszen nekik még megfelelő pihenésre volt szükségük. Mindenesetre nagy volt az öröm, hogy az úszók mellett legtöbb érmet szállító kajak-kenu csapat a szakmai stábbal együtt utolsó nap, vasárnap beköltözött a pálya mellőli szállásukról, így a legvégén mindenki együtt tudott ünnepelni, ők is velünk voltak egy rövid időre.

Sok vendég is jött még, nem csak a magyar csapathoz. Így a svéd királlyal és téli olimpiai érmesekkel is össze lehetett találkozni a faluban.  Ugyanakkor a megnyitó és a záróünnepség napján vendégek már nem jöhetnek be a faluba biztonsági okokból, hiszen a buszok innen indulnak a helyszínekre a delegációkkal.

A záróünnepség után nem maradt sok idő alvásra, majd mindenki ünnepléssel, bulival zárta a világeseményt. A magyar csapat szomszédjában lakó ausztrálok DJ-t is hoztak a faluba, óriási fesztivált csaptak.

Forma 1-es tempó

Az olimpia utolsó napja lényegében hasonlít a Forma-1-es futamokhoz. Még tartanak a versenyek, a sportolók, sportvezetők még elindulnak a záróünnepőségre, miközben a faluban már minden a bontásról, csomagolásról szól.

A magyar csapat házánál is közel 3 napig ment a pakolás, majd vasárnap a dekoráció bontása is megtörtént.

Összesen 32 raklapnyi szállítmányt (egészségügyi felszerelések, gépek, dekoráció, iroda, sportági felszerelések, stb.) készítettünk össze, amelyekért vasárnap, a záróünnepély közben érkezett a teherautó, hogy a felszereléseket kivigye az olimpiai falu melletti logisztikai központba, ahol a kamion átvette a szállítmányt és elindult Magyarország felé.

Szerencsére nem történt csúszás, így mindenki hazajöhetett az Aranygéppel hétfőn, nem kellett ügyeletest hagyni a helyszínen, akinek az elmaradt szállítást kellett volna intéznie. 

Reptéri terminálló változott edzőközpont

Vasárnap egyébként a faluban lévő edzőcsarnokok kihelyezett repülőtéri check-in központtá változtak: a sportolók szállításában érdekelt valamennyi légitársaság kitelepült, s lehetőve tette a kényelmes csomagfeladást. Erre már csak azért is szükség volt, mert hétfőn közel egyidőben indult haza mindenki a két nagy párizsi reptérről menetrendszerinti és charter járatokkal.

A reggeli indulás során a csapat megtapasztalta, mennyit lendít a közlekedésen az elkülönített olimpiai sáv, az olympic lane – enélkül meglehetősen nehéz lett volna időben átérni a hétfői párizsi csúcsforgalmon. Az Orly repülőtér közelében egy rendőrautó vette át a felvezetést.  A reptéren az olimpiai csapatokra külön odafigyeltek, gördülékenyen ment az ügyintézés. Az aranygép megtelt sportolókkal és vendégekkel, 46 köbméternyi feladott poggyásszal - a fedélzeten kis túlzással minden rést csomaggal tömtek tele, de így sikerült mindent egyszerre hazahozni.

A fordított névhasználat diszkrét bája

Az már csak itthon derült ki, hogy a franciáknak sikerült mindenkit a keresztnevén becsekkolni, így az egységes formacsomagok beazonosítása nem volt könnyű feladat a budapesti érkezéskor a BOK csarnokban.

Bár a nagy sporttáskákra a nevek nyomtatva is felkerültek, s azokat könnyebben lehetett a személyekhez kapcsolni, de a többi táska beazonosítása több mint egy órát vett igénybe. 

Ezt a kellemetlenséget is bőven kárpótolta az az ünneplés, amiben az olimpiáról hazatérő versenyzőink részesültek a Puskás Stadion Szoborparkjában. Az ünnepség, a dedikálások és a sok-sok közös fotó után estefelé indulhatott el mindenki hazafelé.

Jön a paralimpia

Az olimpia magyar szempontból sikeresen ért végert, de nem feledkezhetünk el arról, hogy augusztus 28-tól Párizsban elkezdődik a Paralimpia is. A faluban a csomagolás közben természetesen gondoltunk a versenyre érkező magyar csapatra is. Az egyik elzárt apartmanban több doboz gyógyszert, kötszert, masszázs krémeket, orvosi gépeket és eszköket csomagoltunk és hagytunk a paralimpikonok számára, de van bőven kínálat egészséges eltartható száraz ételből is. A versenyek előtti utáni időszakot pedig a szintén Párizsban hagyott napernyők, napágyak segítségével pihenhetik majd ki a magyar sportolók, akiknek itthonról teljes szívvel drukkolunk.

A szerző, Pignitzky Dorottya, a MOB sportszakmai főmunkatársa, a párizsi csapatiroda tagja

Kövesse az Economx.hu-t!

Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!

Kína becsengetett Japánba, a Honda ébredt fel először

Jó reggelt kívánok.
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány

Nem ért célt a fuvarosok tüntetése, amelyet az útdíj megemelése miatt tartottak.

Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye

Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye

Sokak kedvenc karácsonyi csemegéje napjainkban is olyan drága hozzávalókból áll, hogy az már-már ünneprontó lehet az ikonikus kalácsféle kedvelői számára.

Drága lesz a karácsonyi házi süti: elszálltak az alapanyagok árai

Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban

Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt

Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt

600 milliárd forintnyi dollárt nyert valaki az Egyesült Államok lottóján karácsonykor. Az összeget a nyertes 30 éven keresztül, havi részletekben fogja megkapni, hacsak nem kéri az egyösszegű, azonnali kifizetést, de akkor a nyereménynek kevesebb mint a fele jár, mert levonják az adót.

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza

2025-ben a rendelések egytizedét a Temun adták le a magyar vásárlók, de azt fontos tudni, hogy a külföldi oldalakról rendelt termékek esetén is ugyanazok a jogszabályok érvényesek, mint a hazai boltokban. Mutatjuk, mit tehet, ha problémája akad.

Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol

Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország

Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország

Elképesztő energiák mozdultak meg a lakáspiacon 2025-ben, mind az év elején, mind szeptemberben döbbenetes módon felpezsdült a kereslet, amit a kínálat jóval később tudott lekövetni.

Újjászületnek a hippik, és felforgatják a nagyvárosok lakáspiacát

Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni

Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni

Komoly gondot okoz az állami egészségügyben, hogy sok beteg nem jelenik meg az előjegyzett vizsgálatokon vagy műtéteken, és erről előre nem szól.

Befellegzett a sufnituningnak, a BMW forradalmat indít el ezzel a spéci alkatrésszel

Blogok

Ajánlom figyelmedbe az alábbi cikket!

Még egy utolsó versenyszámban indultak a magyarok az olimpián

A Puskás stadion szoborparkjába ünneplésre érkező olimpikonoknak utoljára még egy versenyszámmal, fejtőrővel kedveskedtek a párizsi szervezők: az egyencsomagokra csak a keresztnevek...

A NAPI Online nem vállal felelőséget a cikküldő "Megjegyzés" mezőjébe írt tartalomért és kijelenti, hogy a cikküldő kizárólag látogatóink kezdeményezésére küld leveleket. Tájékoztatásul közöljük, hogy a cikküldő minden elküldött levélben megjeleníti a küldést kezdeményező látogató IP címét.

Copyright 2001-2025 www.napi.hu Online Kft. Minden jog fenntartva.