A hazai adásvételi platform közleménye szerint a tavaly gazdára talált second-hand ruhák, cipők és kiegészítők háromnegyede felnőtt méretű volt, a maradék tranzakciók közel negyedét pedig a gyerekruházati cikkek tették ki. A piactéren vásárolt ruhák háromnegyede női, cipőkből és egyéb lábbelikből pedig kétszer annyi női modellt adnak el, mint férfit.
Azonban az eladások által generált forgalomban már eltérő a megoszlás, csak a forgalom felét tették ki a tranzakciók háromnegyedét kitevő női ruhák, a tranzakciók negyedét kitevő férfiruházat pedig a forgalom harmadát, a gyermekruházat pedig valamivel több mint ötödét generálja – írja a Vatera közleményében.
Szabó Tünde, a Vatera marketingmenedzsere azt nyilatkozta, hogy a legegyszerűbben az egyre népszerűbb vintage ruhák és keigészítők autentikus példányait lehet a second-hnad platformokon beszerezni. Különösképp igaz ez a quiet luxury irányzat darabjaira, melyet az újnál jóval olcsóbban szerezhetnek be a vásárlók eképpen. A szakértő szerint az Utódlás tévésorozat nyomán előtérbe került az old money stílus is.
Március első felében a Vaterán a legtöbben a Nike és Adidas termékekre kerestek rá, a harmadik legnépszerűbb keresőkifejezés pedig a moletti volt, ami itt nem az azonos nevű divatgyártóra, hanem a molett emberek vonalaira szabott ruhaneműekre utal.
A leggyakoribb márciusi keresések között szerepel még a Skechers cipőgyártó, a Ralph Lauren, a Desigual és a Tommy Hilfiger prémium márkák, valamint a Louis Vuitton, a Chanel és a Gucci luxusmárkák is.
A női ruházaton belül felsőruházatból vásároltak a legtöbbet (39 százalék), ezt követik a fehérneműk és a hálóruhák (14 százalék), az egész ruhák (11 százalék) és a nadrágok (10 százalék). A férfi termékeken belül szintén a felsőruházat volt a legnépszerűbb (51 százalék), melyet a nadrágok, a kabátok és a mellények követnek a sorban.
Bajba került a Gucci, bezuhantak a részvények
A Kering SA értékesítési jelentése rossz óment sugall az európai luxusipar számára.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!