A BKV közleménye szerint a tanév kezdetétől az 56-os és az 56A jelzésű villamosok legalább fele minden időszakban az új szerelvényeken teszi lehetővé az utazást.
A villamosvonal részleges felújítására a spanyol szerelvények nagyobb mérete, továbbá a nagyobb áramfelvételi igényük miatt volt szükség – írják.
A közlekedési vállalat közölte, a továbbiakban a Kelemen László utca, a Zuhatag sor, valamint a Heinrich István utca megállóhelyei lesznek akadálymentesek.
Kiemelték, hogy a főváros, a BKK és a BKV közösen fognak a pályakorszerűsítés után dolgozni azon, hogy az összes megállóhely akadálymentes legyen, melyre az uniós források adnak lehetőséget.
A részleges felújítás során 3400 vágányméteren, a Széll Kálmán tér és Hűvösvölgy között korszerűsítették a villamospályát, a kitérőket és a hajtóműveket, lecserélték a váltófűtést, valamint vágányokat építettek át.
A villamosvonal rekonstrukciójának teljes becsült összege 5,6 milliárd forint, ami az áramellátásért felelős gépházak korszerűsítési munkáit, valamint az építés és az autóbuszpótlás forgalomtechnikai költségeit is tartalmazza – közölte a BKV.
Balesetben hunyt el egy ember a Hűvösvölgyben, de felmerült a bűncselekmény gyanúja
A BKV Zrt. közleménye szerint a hűvösvölgyi villamosvonal jelenleg zajló felújítását a BKV Zrt. szerződéses partnere végzi, és az augusztus 11-én történt baleset következtében sajnálatos módon elhalálozott a vállalkozó egyik munkatársa.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!