Sok ideje nem marad az ünneplésre a németországi választásokat vasárnap megnyerő kereszténydemokrata CDU/CSU pártszövetségnek, a munka oroszlánrésze ugyanis napokon belül elkezdődik, hogy a konzervatívok kancellárjelöltje, Friedrich Merz vezényletével mielőbb tető alá hozzák a nagykoalíciót a szociáldemokrata SPD-vel.
Elemzők szerint nem volt nehéz győznie a legnagyobb ellenzéki pártnak:
a német gazdaság öt éve stagnál, két éve recesszióban van, a munkanélküliség nő, a versenyképesség zuhan,
míg az ország sátoripara, az autógyártás mély válságát éli.
Ezt Olaf Scholzék balközép kormánya nem tudta orvosolni, miközben teljesen elmulasztotta hatékonyan kezelni a migrációt.
Kérdés, hogy a mostani irányváltással miként lehet Európa beteg emberéből ismét az EU zászlóvivője, erre elegendő-e az elkövetkező időszak az új, centrista koalíciónak, vagy
2029-ben a sarkukat taposó, szélsőjobboldali AfD veszi át a hatalmat?
Egy stabil kormány gyors, zökkenőmentes felállítását a választókon kívül a világpolitikai fordulatok is sürgetik.
Németország új kancellárjának az elsők között kell kezelnie a migrációs válság és a külpolitikai szerepvállalás, illetve a gazdaság kihívásait – mondta az Economxnak Stefán Csaba, a Magyar Külügyi Intézet Németország-kutatója.
Bejött a papírforma, bár volt meglepetés
A végleges eredmények szerint a 2025-ös szövetségi választásokon a szavazatok 28,52 százalékát a jobbközépen álló, kereszténykonzervatív CDU/CSU Unió (208 mandátum), míg 20,8 százalékát a szélsőjobboldali populista AfD szerezte meg (152 mandátum). Harmadikként az 1863-ban alapított, szociáldemokrata SPD futott be 16,41 százalékkal (120 mandátum). Bejutott a Bundestagba a Zöldek pártja is 11,61 százalékkal (85 mandátum), illetve nagy meglepetésként 8,77 százalékra fölerősödve a Baloldali párt, azaz Die Linke (64 mandátum). Nem érte el az ötszázalékos parlamenti küszöböt a korábbi mainstream koalíciós párt, a szabaddemokrata FDP (4,33 százalék), és épphogy lemaradt a tavaly januárban balról alapított, populista Sahra Wagenknecht Szövetség (BSW, 4,97 százalék).Nem vált be a politikai hazárdjáték
Stefán Csaba kiemelte: a november óta tartó, felfokozott hangulatú kampányidőszak után fegyelmezetten, nagyobb tüntetések vagy politikai összecsapások nélkül zajlott le a szövetségi választás vasárnap Németországban, ahol egy-két százalékos eltéréssel az előzetes kutatásoknak megfelelő végeredmény született.
Örömmel fogadták a győzelmet, bár a várt, 30 százalékos lélektani határt nem lépte át Friedrich Merz kereszténydemokrata pártszövetsége. Ezzel némileg szűkült a koalíciókötések lehetősége: ha egy stabil, kétpárti nagykoalícióban akarnak kormányozni, akkor csak a szociáldemokratákat (SPD) választhatják partnernek – mutatott rá.
A CDU/CSU 28,4 százaléka körülbelül 13 millió polgár bizalmával ér fel.
A vártnál gyengébb eredmény azt is jelenti: Merznek nem hozott plusz szavazatokat, hogy a szigorú migrációs javaslataihoz néhány hete egy merész döntéssel 19-re lapot húzott, és elfogadta az AfD parlamenti szavazatait is.
Az AfD-ellenes hangulatot mind közül a Baloldali párt (Die Linke) tudta meglovagolni és új szavazókat szerezni – jegyezte meg a kutató. Amiatt is, mert a mainstream pártokat lefoglaló migrációs témán túl olyan kérdésekkel is foglalkoztak, mint a tömegeket érintő megélhetési és lakhatási nehézségek.
Scholz nem hagyja el a Bundestagot
Olaf Scholz munkásmozgalomban gyökerező, szociáldemokrata pártja Németország legrégebbi, ma is létező politikai szerveződése, ám az idei eredménnyel történelmi mélypontot értek el – a leköszönő kancellár elismerte vereségét és jelezte: a jövőben nem vállal nagy szerepet az SPD-ben. Ám, mivel saját választókerületében, Potsdamban a legtöbb szavazatot nyerte el, várhatóan felveszi a mandátumát és „egyszerű” parlamenti képviselőként folytatódik a pályafutása.Az AfD már a kormányzásra készül
Több mint tízmillió választóval a háta mögött az AfD megduplázta a szavazatait 2021-hez képest, a volt NDK területein ráadásul 10-15 százalékkal több voksot szereztek – ezzel elmondható, hogy
politikailag már újra kettészakadt Németország.
Ugyanakkor nem történt áttörés: a szélsőjobboldal mostani eredménye nem elegendő ahhoz, hogy lebontsák a német precizitással velük szemben emelt, szigorú politikai tűzfalat.
Valószínűleg továbbra is úgy mennek a dolgok, mint eddig: Alice Weidel pártja ezután is karanténban lesz, a többi frakció nem kéri ki a véleményét, de ilyen erős, 20 százalékos ellenzékkel sokkal nehezebb lesz kormányozni – állapította meg a kutató.
Az AfD ugyan jelezte, hogy készek a közös kormányzásra a CDU-val, amelyet Friedrich Merz viszont kategorikusan elutasít, és nem fogja magát meggondolni, mert arra rámenne a politikai karrierje.
Arról nem beszélve, hogy a gazdasági élet szereplői is egyértelműen kifejezték: elhatárolódnak a szélsőjobboldaltól, így az esetleges megállapodás öngyilkos döntés lenne a legerősebb kormányzópárttól – jegyezte meg.
Ezzel együtt Alice Weidel azt is kijelentette, hogy ők már a következő választásra készülnek, szerintük addigra
egész Németországban a legerősebb párttá válhat az AfD.
Keleten taroltak a populisták
A választási térképről kiderül: az AfD egyik fellegvára a Ruhr-vidék legkeletibb fekvésű nagyvárosa, Dortmund, ahol a körzetek többségében a radikálisok toronymagasan győztek – volt, ahol a szavazatok több mint 52 százalékát kapták. A Ruhr24 elemzése szerint jellemzően azokban a járásokban szavaztak sokan a jobboldali populista pártra, ahol átlag feletti a munkanélküliség, az optimálisnál alacsonyabb színvonalú a lakókörnyezet, ennek megfelelően magas a szegénységi index. Az AfD tipikus választói keleten alacsony iskolai végzettséggel és átlag alatti egészségi állapottal rendelkeznek, akiknél az életszínvonal miatti frusztráció motiváló a politika megváltoztatására – írja a lap.Két hónapot szánnak a megegyezésre
Stefán Csaba ismertette: március elején már kezdődnek az új kormányról szóló koalíciós egyeztetések a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták között, Friedrich Merz húsvétig szeretne megállapodni.
A kutató szerint a két párt között ugyan vannak eltérések az egyes kérdésekben, de csekély az esélye, hogy a CDU és az SPD végül nem jut kompromisszumra – sok múlik Merzen, hogy mennyire lesz engedékeny, például a migráció kérdésében.
Ez egy gyors tempó, mert a választásoktól az új kormányprogramot követő kancellári szavazásig átlagosan 3-4 hónap szokott eltelni Németországban – mondta.
A nyomás viszont minden korábbinál nagyobb a polgárok felől, hogy
az eddigi bizonytalanságot egy stabil, erős kormány feledtesse.
Minél tovább húzzák a koalíciós megállapodást, annál többen csalódhatnak és állhatnak át az AfD-hez.
A nyomás kívülről is nagy az új kancelláron: olyan világpolitikai fordulatok történnek, amelyben
a németeknek – már az ukrajnai béketárgyalások kapcsán is – hamar egységes álláspontot kell képviselniük.
Senki nem fog hónapokat várni arra, hogy a pártok egymás között egyezkedjenek a problémáikról – fogalmazott a kutató.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak

Amíg Trump szaggatja az európai szeszt, felturbóznák a borpiacot

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Már mobilappon is fizethetünk a NAV-nak
