A világ egyik legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair több ezer ülőhelyet húzott ki 2025-ös menetrendjéből több spanyol repülőtéren – számol be a Euronews.
Összesen hét repülőtéren élnek a járatritkítás eszközével, néhány helyen akár öt százalékkal is csökkentve a helyek számát.
Vannak, akik a fapados légitársaság teljes kilépését sejtik a lépés mögött.
A Ryanair összesen 800 ezer ülőhelyet távolít el a spanyol piacról, ami az országban folytatott teljes tevékenységének 18 százalékát jelenti. Ezzel együtt tizenkét útvonalat pedig teljesen törölnek.
Addig szorongatta az utasokat a Ryanair, amíg irtózatosan ráfázott
Spanyolországban több fapados légitársaságot is megbüntettek, amiért visszaélésszerű gyakorlatokat folytattak utasaikkal szemben. Részletek.A légitársaság szerint ez a spanyol repülőtér-üzemeltető, az Aena által kivetett díjak miatt van, amelyeket „túlzottnak” tart.
Az Aena azonban visszavágott a légitársaságnak, „zsarolással” vádolva azt, és azt sugallva, hogy a Ryanair a piaci súlyát arra használja, hogy ingyenes reptéri hozzáférést szerezzen.
Maurici Lucena, az Aena elnöke úgy fogalmazott: „Spanyolország esetében én őszintén hiszem, hogy ma átlépték a tisztelet, a jóhiszeműség és a legalapvetőbb üzleti és intézményi udvariasság rubikonját”.
Karcos szavakkal mérgesedett el még inkább a viszony
Ám szerdán a verbális viszály tovább fokozódott, miután Michael O'Leary, a Ryanair vezérigazgatója egy újabb vitás incidenst elevenített fel. Mint elmondta, 2024 novemberében a spanyol kormány öt légitársaságra szabott ki pénzbírságot „visszaélésszerű gyakorlatok” miatt, beleértve az utasok kézipoggyászának díját is, és a Ryanairt sújtották a legnagyobb, 107,8 millió eurós büntetéssel.
Sőt, ennél is továbbment, amikor egy brüsszeli sajtótájékoztatón O'Leary „őrült kommunista miniszternek” nevezte Pablo Bustinduy spanyol fogyasztói jogi minisztert, aki megbüntette azon légitársaságokat, amelyeknek „nincs más választásuk, mint korlátozni a kézipoggyászokat”.
Az európai The Local híroldal szerint erre Bustinduy azzal replikázott, hogy „semmiféle nyomás, zsarolás és sértés nem állítja meg” abban a kötelességében, hogy megvédje a mediterrán ország fogyasztóit a multinacionális cégek és mágnások befolyásától, „bármilyen erősek is legyenek”.
Kapcsolódó
Óriásit robbantott a Ryanair
A légitársaság negyedéves bevétele 10 százalékkal ugrott meg a legutóbbi negyedévben. Részletek cikkünkben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót