E-learning-keretrendszereket készítő cégek szédítő sokasága kínál rendkívül széles körű megoldásokat mind a technológia, mind a tartalom terén. Ráadásul az emberi erőforrásokkal foglalkozó (HR-) vezetőknek, akiknek korábban nem kellett foglalkozniuk az oktatási folyamatokat segítő informatikai rendszerekkel, az e-learning még mindig viszonylag új terület. Három fontos követelményre kell figyelnie egy HR-vezetőnek, amikor e-learning-megoldást választ: garantálni kell, hogy az e-learning szorosan együtt járjon a cég üzleti igényeivel; őszintén át kell gondolnia, hogy milyen előnyöket vár az e-learningtől; végül, hogy a technológiára ne helyeződjön nagyobb súly, mint magára a tényleges oktatási tartalomra. Az e-learninget és az üzleti célokat is össze kell egyeztetni. Gyakori még, hogy az e-learninget különálló technológiának tekintik, és nem teszik a cég folyamatos teljesítményjavító folyamatainak központi részévé - hívja fel a figyelmet Szanyó. Véleménye szerint még mindig vannak olyan cégek, amelyek megveszik az e-learning-szoftvereket bármilyen igényelemzés vagy az oktatási és a vállalati célok szükségleteinek összeegyeztetése nélkül. Ha e-learning bevezetésére kerül a sor, a HR-vezetőknek tudniuk kell, hogy jó vásárt csináltak-e. Épp ezért létfontosságú, hogy tisztában legyenek a szervezet szükségleteivel, és hogy megértsék az előnyöket, amelyeket a technológiával szerezhetnek. A hangsúly nem az e-learning-megoldás jellemzőin és funkcióin van, hanem azon, hogy miként illeszkedik a szervezetnek az alkalmazottakkal kapcsolatos teljesítménystratégiájához. Minél tisztábban látják a HR-vezetők a saját céljaikat, annál többet értenek meg az egyéni igényekből, és annál hatékonyabb lesz az „e-oktatás” - jósolja az SAP oktatási vezetője. Szanyó hozzátette, hogy egyre nagyobb hangsúly helyeződik a tudásalapú vállalatokra, amelyeknél az immateriális javak értéke meghaladja a materiális javak könyv szerinti értékét. Ezekben az esetekben a tudáskezelési cégstratégia részét képező tudástranszfer technológiai infrastruktúrán alapuló hatékony eszköze az e-learning. Függetlenül a képzési anyag típusától, a sikert a tanfolyamok tartalma határozza meg. A HR-vezetőknek ezért célszerű gondosan kiértékelni az e-learning-tanfolyamokat, hogy megállapítsák, azok illeszkednek-e az alkalmazottak képzési szükségleteihez. Érdemes lépésenkénti megközelítést alkalmazni: kicsiben kezdeni, és csak akkor kibővíteni az e-learning-tartalom beszerzési körét, ha már meggyőződtek róla, hogy a befektetés megéri. Jó módszer egy e-learning-program erényeinek megállapítására összehasonlítani egy csoportot, amely webes alapú oktatás keretében sajátít el egy adott készséghalmazt egy olyan kontrollcsoporttal, ahol a képzés egy osztályteremben zajlik. A HR-vezetők meghatározhatják, hogy az oktatás során átadott szaktudás mely része a legfontosabb a cég számára, majd ennek alapján értékelhetik mindkét csoportot. Ha a hagyományos csoport eredményei lényegesen meghaladják az online-csoportét, a HR-vezetőknek jó okuk lesz újból átgondolni az e-learning-programjukat - figyelmeztet Szanyó. A HR-vezetők azért hajlanak az e-learning használatára, hogy alkalmazzák a legkorszerűbb technológiákat. Az e betűt látják csak az „oktatás” szó előtt és figyelmen kívül marad az e-learning-megoldások legfontosabb alkotóeleme: a tartalom. Másodsorban, általános tévhit, hogy a legjobb szoftvernek egyesítenie kell az összes létező tulajdonságot és funkciót. Ez gyakran azt eredményezi, hogy a „legtöbbet” kínáló gyártót választják. Ez a szoftverértékelés meglehetősen szűk látókörű és nem túl bölcs megközelítés, és a végén maga a tanuló, a képzési folyamat középpontja marad figyelmen kívül. Az e-learning-szoftver értékelésekor meg kell vizsgálni, hogy milyen hasznot hajtanak az egyes funkciók a cégnek; az adott funkció értékes-e a tanuló számára; és végül, valóban szükség van-e ezekre a funkciókra? Az e-learning lényege az, hogy biztosítsa az alkalmazottaknak az optimális teljesítményhez szükséges tudást, és ezzel hozzájáruljon a cég összteljesítményéhez. Ami a legfontosabb: ahhoz, hogy a lehető legtöbbet lehessen kihozni az e-learningből, az szükséges, hogy a tartalom koncentráljon az olyan mértékű tudásátadásra, amely összhangban van a vállalat érdekeivel, teljesítményével és a dolgozók saját fejlődési igényével - állítja Szanyó.