Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban inkább a budai oldal kerületei vonzották az érdeklődőket, a befektetői jelenlét fokozódásával a Duna House októberi felmérése alapján újra átvette a legnépszerűbb kerület címet a XIII. Utóbbit a vevők 19,4 százaléka jelölte meg preferált kerületként az ingatlankeresés során, míg az említett budai kerületek (2. és 11.) a második és harmadik helyre szorultak vissza. A rövidtávú kiadás megszüntetésének híre tovább enyhítette a belvárosi kerületek iránti keresletet, Erzsébetváros és Terézváros ezúttal mindössze a hatodik és a nyolcadik helyen végzett.
A tranzakciószámok és a vásárlási kedv fokozódása az árakra is hatást gyakorol, a fővárosban ezúttal enyhébb, míg a vidéki területen valamivel markánsabb négyzetméterár-emelkedést mutatnak a Duna House 2024 októberére vonatkozó értékesítési adatai. A fővárosi panellakások esetében kétszámjegyű drágulás jelentkezett az előző év azonos időszakához képest idén októberben, ami mellett a tulajdonosok határozottsága is feladta a leckét a vevők számára.
Kapcsolódó
A budai oldal házgyári lakásaiért átlagosan 873 ezer forintot, Pesten 100 ezer forinttal kevesebbet, négyzetméterenként 773 ezer forintot fizettek a vevők. Az októberben tulajdonost cserélt budai téglalakások átlagosan 1,2 millió forint feletti négyzetméteráron keltek el, a pesti belvárosban 1,1 millió forinthoz közelített, míg Pest egyéb területein négyzetméterenként 779 ezer forint volt az átlag. A hirdetési áron 2-3 százalékban enyhítettek a tulajdonosok, míg a vevői alku terén 2-5 százalék volt a mozgástér.
3 érdekes adat:
Idei csúcson a befektetői aktivitás a fővárosban, az októberi vásárlások 40 százalékát a befektetés motiválta. Ismét a XIII. kerület volt a legkeresettebb budapesti lokáció. 10 pontos növekedést mutat a Duna House Keresletindexe az előző hónaphoz képest.A vidéki négyzetméterárakon is meglátszik a piaci fellendülés, az előző év októberi értékeihez képest keleten 536 ezerre, míg a nyugati területeken 562 ezer forintra nőtt a házgyári lakásokért fizetett átlag négyzetméterenként. Irányárváltozásra itt is minimális mértékben volt csak példa (1-2 százalék), míg a vevői alku 3-5 százalék volt a vidéki paneleknél. A vidéki téglaépítésűek irányárát a hirdetési folyamat során 4-5 százalékos arányban enyhítették az eladók, az alkunak is nagyobb, 7-8 százalékos teret hagytak.
Kelet- és Nyugat-Magyarországon azonos, átlagosan 403 ezer forint körül alakult a téglalakások és házak négyzetméterára 2024 októberében. Bár vidéken a vezető motiváció az első lakás vásárlása volt, a befektetői célú üzletzárások is csupán 1 százalékponttal maradtak el az első lakást vásárlóktól, a szerződéskötések negyede befektetési céllal zárult, ami 5 százalékpontos növekedést jelent tavalyhoz képest. Befektetési céllal 30,9 millió forintot, míg első lakásra 35,5 millió forintot költöttek a vevők vidéken.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!