Ha kétségbeesetten vágyna egy kis kikapcsolódásra, akkor Ashton Kutcher és Mila Kunis talán tudja a választ. A sztárpár egyetlen éjszakára meghirdeti az Airbnb-n az óceánra és a Santa Ynez-hegységre néző vízparti házát, és legfeljebb négy vendégnek ingyen kínál felejthetetlen nyári tartózkodást.
Ashton Kutcher egy, a házuk előtt felvett Instagram-videóban mondta el Mila Kunisnak a szerinte igazán hülye ötletét, és győzködte feleségét, hogy teljesen idegeneknek kellene jönniük, és velünk maradniuk a parton.
Miután Mila Kunis egyetért azzal, hogy az emberek tulajdonképpen lehet, hogy élveznék az élményt, Ashton Kutcher közbevág, mondván: „oké, szóval megcsináljuk.” A megdöbbent Kunis végül egyetért férjével és belevágnak a kalandba.
A foglalások a vendégházba szerdán tíz órakor nyíltak meg egy szombati, egyéjszakás tartózkodásra.
A vendégeket a pár köszönti majd, és úgy távoznak, mintha régi haverok lennénk
– tette hozzá Ashton Kutcher a felhívásban.
„Ashton és Mila óceánparti oázisa”, ahogyan az Airbnb-n nevezik, világos, tágas szobákat, pezsgőfürdőt és fákkal körülvett teraszt kínál.
Míg ott vannak, a vendégek kirándulhatnak a közeli ösvényeken, élvezhetik a kávéjukat a napfényben, mindezt anélkül, hogy aggódniuk kellene az étkezés vagy a rágcsálnivalók miatt, amelyeket a házigazdák biztosítanak.
A vendégeknek aktív Airbnb-profillal kell rendelkezniük, valamint be kell mutatniuk egy hatósági igazolványt, és tudatniuk kell a hollywoodi házigazdákkal, hogy van-e allergiájuk vagy étrendi korlátozásuk, amelyeket szem előtt kell tartani".
Ashton Kutcher és Mila Kunis Gwyneth Paltrow nyomdokaiba lépnek, aki a hónap elején közölte, hogy kaliforniai vendégházát egyetlen éjszakára felteszi az Airbnb-re.
Végtelen háborúban üldözik az Airbnb-házigazdákat
Legutóbb Bécsből érkeztek olyan hírek, hogy jelentősen szigorítja a város a rövidtávú lakáskiadásra vonatkozó szabályozást. A világ minden pontján folyik a harc a lakáskiadók és a városok között, a jelek szerint nehéz egyensúlyozni a még mindenki számára hasznos lakáskiadás és a bérleti piacot romboló, teljes bérházakat szállodává alakító oldalak között. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Bombariadó az Ukrajnából érkező vonatokon, utasokat szállítottak le Magyarországon
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni