A Fidesz pártalapítványa, a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány (SZPMA) ingatlanportfóliója - a 2016-ban a budapesti Stefánia úton vásárolt, felújítás után tavaly birtokba vett új székház után - tavaly szeptemberben egy brüsszeli, Schuman téri ingatlannal bővült: egy patinás, százéves ház teljes emeletét, három külön bejáratú irodát vásároltak meg.
Az Európai Bizottság központi épületére, a Berlaymontra néző, összesen 506 négyzetméternyi irodaterülethez 2,274 millió euróért, vagyis több mint 800 millió forintért jutott hozzá az SZPMA - még pedig úgy, hogy nem magukat az ingatlanokat vette meg, hanem azt a vállalkozást, amely abban tulajdonos volt - derítette ki a hvg360 a Fidesz-alapítvány ötéves gazdálkodásáról kikért adatokból.
Az ingatlan tulajdonjoga a teljes vételár megfizetésének napján (legkésőbb 2021. december 31-ig) száll át az SZPMA-ra.
A brüsszeli ingatlant tulajdonló belga társaság, az Eurojura SA teljes részvénycsomagját egy magyar cégtől, a Cravarol Investment Kft.-től vette meg az SZPMA. A cégadatokból a portál kiderítette azt is, hogy a magyar kft.-t alig három hónappal az alapítvánnyal nyélbe ütött üzlet előtt, 2020. május 29-én hozták létre, vélhetően kimondottan e tranzakció lebonyolítására.
A Cravarol tulajdonosa többszörös céges láncolat végén Bertalan Anna (aki ügyvezetője is a Cravarolnak), akit céges kapcsolatai a két éve a leggazdagabb magyarokat összesítő listák tízes élbolyába berobbant ingatlanmágnás, Jellinek Dánielhez kötnek (Jellinek magánvagyonát több mint százmilliárd forintra becslik). Bertalan Jellinek több más volt vagy mostani érdekeltségének ügyvezetője is.
Állami támogatásból vásárolhat az alapítvány
Az SZPMA éléről püspökké választása miatt a napokban köszönt le Balog Zoltán (volt emberi erőforrás miniszter), aki kezdeményezője volt - a hivatalosan a költségvetési bizottságtól érkező - 2018-as törvénymódosító javaslatnak, amely a korábbi évekhez képest jelentősen megnövelte a pártalapítványok állami támogatását. Az SZPMA így az addigi évi 573 millió helyett 2019-tól évi 1,46 milliárd forintnyi állami támogatásból gazdálkodhat.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát