Míg a 2024-es trendforduló a 2023-as eredményekhez képest 48 százalékkal több adásvételt hozott, az idei januári és februári tranzakciószám már 36 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában zárult szerződéskötések számát a Budapest vonzáskörzetében található településeken. Vitathatatlanul népszerű a fővárosi agglomeráció az ingatlanvásárlók körében, azonban a járványidőszak éveiben tapasztalt nagyfokú kiköltözési hullámnál jóval mérsékeltebb a vevői érdeklődés.
A 2020-2021-es agglomerációs adásvételek számához képest jelenleg 20 százalékos elmaradást mutat a 2023-2024-es év ingatlaneladásainak száma Budapest vonzáskörzetében. Eközben az átlagos idei négyzetméterár a 2020-as árszint duplájához közelít, és így most átlagosan 720 ezer Ft körül alakul az agglomerációban
– mondta Máté Ferenc, a Duna House vezérigazgató-helyettese.
Kapcsolódó
A kedvező négyzetméterárak ellenére azonban nem érezhető befektetői roham, ugyanis az agglomerációs szektorokban kötött adásvételek között a 2020-ban mért 13 százalékhoz képest, tavaly mindössze 2 százalékkal gyarapodott a befektetői arány. Idén pedig a tranzakciók 15 százaléka köttetett befektetési céllal. A nagyobb ingatlanba költözők a tranzakciók harmadában vannak jelen, az agglomerációban idén szerződők ötöde pedig első lakását vásárolta a Duna House adatai szerint.
Hosszabb távon a települések helyi önazonosság védelme érdekében felmerült korlátozás komoly hatással lehet ugyan a fővárosi agglomeráció ingatlanpiacára, azonban szép számmal vannak még olyan lokációk, amelyek tárt karokkal várják az érdeklődőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló