Jól indult az év az ingatlanpiacon, ám a bizonytalanabbá váló gazdasági helyzet miatt a kereslet több mint harminc százalékkal esett vissza éves szinten – derült ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből.

Budapesten idén decemberben 18, a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban 22, a kisebb városokban 31 százalékos, a községekben pedig 13 százalékkal voltak magasabbak az átlagos négyzetméterárak, mint egy évvel korábban. Igaz, ősz eleje óta az ingatanárak lényegében stagnálást mutattak, azaz megtorpant a drágulás.

A következő időszakban várhatóan a vevők alkupozíciója javulni fog, ehhez pedig alkalmazkodniuk kell az eladóknak is.

Idén csökkent a kereslet

Jól indult az idei év a hazai ingatlanpiacon miután a koronavírus-járvány miatt a költözést későbbre halasztók már 2021-ben megjelentek, és 2022 elején is támaszt adtak a keresletnek.

Ugyanakkor az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború, a bizonytalanabbá váló nemzetközi és magyarországi gazdasági helyzet, az inflációs nyomás, a kibontakozó európai-szintű energiakrízis, a növekvő lakáshitelkamatok átírták az év elején még kedvezőnek ígérkező forgatókönyveket és visszafogottabbá tették a keresletet a piacon.

Az eladó lakóingatlanok iránti kereslet 2022-ben több mint 30 százalékkal csökkent az előző évhez képest.

A rezsiszabályok nyári változása új trendet hozott a piacra, a korszerűtlen fűtési rendszerrel rendelkező, jellemzően nagyobb, 100-200 négyzetméteres lakásoktól és családi, sor- és ikerházaktól egyre inkább elfordultak a vevők, ezzel párhuzamosan a takarékos lakóingatlanok kerültek az érdeklődés középpontjába. A lakáspiac átalakulását az előző évekhez képest jól szemlélteti, hogy az év második felében nyílni kezdett a keresleti-kínálati olló

– mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember hozzátette, 2022-ben több mint 417 ezer eladó lakóingatlan-hirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami megfelel az előző évi mennyiségnek. A nyári hónapoktól kezdve viszont a feladott hirdetések száma folyamatosan meghaladta a 2021-es szintet.

Drágulás és megtorpanás az ingatlanvásárlásoknál

Balogh László arról is beszélt, hogy 2022-ben az eladó ingatlanok árai emelkedtek, de az év különböző szakaszaiban teljesen más volt az árváltozás dinamikája. Az ingatlan.com adatai szerint ugyanis Budapesten idén decemberben 955 ezer forintos átlagos négyzetméterár 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

 

  • A fővároson kívüli piacon a megyeszékhelyek és megyei jogú városokban tavaly decemberhez képest 31 százalékkal 593 ezer forintra nőtt.
  • A kisebb városokban 22 százalékos áremelkedés következett be egy év leforgása alatt, így idén decemberben 562 ezer forint volt az átlag a kínálati piacon.
  • A községi lakóingatlanok esetében 13 százalékkal 393 ezer forintra drágult egy négyzetméter.

Az éves szinten látható drágulás ellenére valamennyi településtípus és Budapest esetében is igaz, hogy az év utolsó hónapjaiban stagnálásba váltottak az árak.

2023-ban az ingatlanvásárlók kerülhetnek helyzetbe

Balogh László szerint a jelenlegi kilátások alapján 2023-ban 10-15 százalékkal kevesebb adásvételre kerülhet sor az idei évhez képest, ami miatt további drágulás nem valószínűsíthető.

Település- és lakástípustól függően több helyen is árcsökkenés várható, és lesznek olyan régiók, ahol az árak stagnálására lehet számítani. Vagyis komolyabb drágulás a teljes piacon nem valószínű a jelenlegi környezetben. Ez pedig a piacon maradó vevők számára lehet kedvező, mert nekik sokkal jobb lesz az alkupozíciójuk a vásárlás során