Ha az elmúlt időszakban a Duna Plaza falai között jártunk, akkor észrevehettük, hogy az újabb generációs plázákkal már nem volt versenyképes. Pedig a magyar történelem kis darabkáját szimbolizálja, hiszen a rendszerváltás utáni bevásárlóközpont-fejlesztések első modern épületegyüttese.
Az 1996-ban átadott 42 ezer négyzetméteres Duna Plaza volt a harmadik generációs bevásárlóközpontok első képviselője Magyarországon. Mielőtt tovább lépnénk, gyorsan helyezzük kontextusba a harmadik generációt. Az elsőgenerációs plázák az 1970-es években épültek fel Magyarországon, amelyek alapterülete többnyire nem érte el a 20 ezer négyzetmétert. Ide sorolhatjuk az 1976-ban megnyílt budapesti Flóriánt.
Kapcsolódó
Az 1980-1994 között épült ingatlanokat második generációs plázaként tartjuk számon, itt említhetjük meg a Sugárt, a Skála Metrót, az Árpád Üzletházat, de még az 1994-ben átadott Budagyöngyét is. Majd a rendszerváltás körüli időkben megtorpantak a fejlesztések, végül megérkezett az iparág új megváltója a Duna Plaza 1996-ban. A Pólus Centert is ugyanabban az évben adták át, majd hamarosan, 1999-re felépült a Westend is, amely idén ünnepli 25 születésnapját.
Később megérkeztek az úgynevezett negyedik generációs plázák a kétezres évek második felében, amelyek jelentős hányada multifunkcionális projektekben valósult meg, vagyis a vásárláson kívül akár szolgáltató-, szórakoztató-, iroda-, sőt, lakásfunkcióval is rendelkeznek. A negyedik generációba sorolhatjuk többek között az Arena Mallt, az Allee-t, a Corvin Plazát vagy éppen a Kökit.
Majd a 2008-ban kibontakozó válság véget vetett a hazai plázaépítési bummnak, sőt, 2012-ben a krízis végén bevezették a plázastopot is, amely takaréklángra tette a hazai fejlesztéseket. Szinte utolsó mohikánként elkészült még az Etele Plaza 2021-ben. Azóta alapvetően felújítási projektekről beszélhetünk a fővárosban és a vérmegyeszékhelyeken.

A Duna Plaza is ezt az utat járhatja be
Ezt a plázaevolúciót követheti az Indotek is az új bevásárlóközpont megépítésével, de egyelőre a kivitelezési tervek nem publikusak. A Colliers információi szerint jelentős fejlesztés várható a Duna Plaza esetében, ahol a jelenlegi épületet újjáépítik és bővítik, egy teljesen új, 21. századi, modern komplexumot létrehozva.
Jelenleg a projekt előkészítése és tervezése zajlik, a bevásárlóközpont bezárása várhatóan legkorábban 2026 első negyedévében történhet meg, míg az újranyitás tervezett időpontja 2028 második negyedévére tehető. A fejlesztés pontos ütemezéséről és részleteiről 2025 második félévében adnak bővebb tájékoztatást. A cél, hogy a pláza egy zöldebb, fenntarthatóbb és valóban 21. századi központ legyen, amely új szintre emeli a bevásárlás és a közösségi tér élményét.
Mindenesetre a csillagok szerencsés együtt állása kísérheti a fejlesztést, hiszen a kiskereskedelem túl van a nehezén, növekszik a fogyasztás a fizetések és a vásárlóerő erősödésével párhuzamosan. Ráadásul a Váci úti irodanegyed és újépítésű lakásprojektek mellett egy még nagyobb volumenű városnegyed-fejlesztés zajlik a Duna Plaza mellett, még pedig a Marina City.
A Cordia még tavaly indította el legújabb, nagyszabású városnegyed-rehabilitációs fejlesztését. A Marina City 1,2 kilométer közvetlen Duna-parttal rendelkezik, ahol a társaság vízparti, multifunkciós, mindenki által látogatható sétányt és 90 ezer négyzetméter autómentes zöldterületet alakít ki.
A lakások nagy részéből örök panoráma nyílik a Dunára és a budai hegyekre. A projektet közvetlen metrókapcsolat és több mint 100 üzlet szolgálja majd ki, éttermekkel, teljes körű szolgáltatásokkal, sportolási lehetőségekkel. A különleges építészeti megoldásokat alkalmazó, kiemelkedő energiahatékonyságot és zéró helyi széndioxid-kibocsátást ígérő Marina City egy 14 hektáros elhagyatott ipari terület teljes megújulásával jön létre.
A Corvin Sétány volumenéhez mérhető fejlesztés az Újpesti-öböl partján egy elhanyagolt rozsdaövezet helyén épül fel. A Marina City a 15 perces város koncepciójába illeszkedik, vagyis számos szolgáltatás és bevásárlási lehetőség helyben elérhető. Új óvoda és önkormányzati iroda is épül, a negyed lakóit és dolgozóit pedig saját Klubház várja. Ebbe a koncepcióba nagyszerűen illeszkedik majd az új Duna Plaza.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Hatékonyság, biztonság és mesterséges intelligencia egy üzleti laptopban (x)

Kanada mint az EU tagja? Mindenki hatalmasat nyerhetne az „üzleten”, Trumpot kivéve

Nagy Mártonék fontos részleteket tisztáztak, ilyen sorsot szánnak az önkormányzati vagyonnak

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Szintet lépett a szuverenitásharc, milliárdos hálózatot vettek célba Lánczi Tamásék

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
