Öt éve vonta be a légügyi hatóság a hármashatárhegyi vitorlázó reptér működési engedélyét az azt üzemeltető Műegyetemi Sportrepülő Egyesület és a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közit konfliktusra és egy 1959-es törvényre hivatkozva. Az azóta eltelt idő alatt az egyesületi tagok a gépeiket elvitték, a talaj tönkrement, az egyesület pedig nagyon nehéz helyzetbe került.
A bérleti szerződés felmondása miatt indított perben tavasszal vált jogerőssé a Pesti Központi Kerületi Bíróság másodfokon hozott ítélete, amelyben elmarasztalták az MNV Zrt.-t, mert 2013. júliusában előzetes figyelmeztetés nélkül, rendkívüli felmondással megszüntette a Műegyetemi Sportrepülő Egyesülettel a hármashatárhegyi vitorlázóreptérre kötött reptérhasználati szerződést. Az egyesület elnöke akkor annyi mondott lapunknak, repülni szeretnének, és megállapodásra, együttműködésre törekednek, de nagyon sok a teendő addig, amíg erre sor kerülhet.
Az elmúlt hónapokban érzékelhető is volt a mozgás a reptéren, feltöltötték a kutyák által kiásott gödröket, újrafestették a jeleket, majd egy csörlőkezelő felvételére szóló hirdetés is megjelent, melyben az idény indulásától, márciustól kerestek főleg hétvégékre csörlőkezelőt. Tegnap (november 16.) pedig megtartották az első repülőnapot.
Gavronek Ferenc a Napi.hu-nak elmondta, végre sikerült odáig eljutni, hogy a reptér visszakapta az állandó működési engedélyét, öt év után újra működő reptér lett belőle a hidegkúti lakosok nagy örömére. Még megjegyezte, hogy nagy terveik vannak a jövőre nézve, ám ezekről egyelőre csak annyit árult el, hogy szeretnének képzéseket is tartani.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló