A H2Offices első szakaszának építése 2020-ban kezdődött. A háromépületes komplexum első fázisát 2022-ben adta át a Skanska, és a sikeres értékesítést követően olyan bérlők költöztek az épületbe, mint például az Albemarle, a Cofidis, a Collonade és az MBH Gondoskodás Egészségpénztár.
A 22 ezer négyzetméteres második fázis építésével egy olyan beruházás veszi kezdetét, amelyet a már meglévő első épület szellemiségében fejlesztenek tovább: kiváló minőség, fenntartható megoldások, a legmodernebb technológiák használata, valamint a bérlői jóllét elősegítése. A nyolcemeletes épületet a tervek szerint 2027 első negyedévében adják át.
Kapcsolódó
A H2Offices által már elért sikerekre és elismerésekre építve izgatottan várjuk, hogy ambiciózus utazásunk a következő fázissal folytatódhasson. Ezzel újabb szintre emeljük a fenntarthatóságot, a technológiát és az innovációt, továbbá célunk, hogy elsőként építsünk teljesen szén-dioxid-semleges üzemeltetésű irodaházat Magyarországon
– mondta el Aurelia Luca, a Skanska kereskedelmi fejlesztési üzletágának magyarországi és romániai ügyvezető alelnöke.
A H2Offices Budapest nyüzsgő Váci úti irodafolyosójának szívében található. A koncepció középpontjában a természethez való kapcsolódás és a környezettudatosság áll. A dán Arrow Architects által tervezett fejlesztés a jövőbe mutató városi infrastruktúra, a fenntartható és innovatív megoldások, valamint a terület örökségéhez – a Fővárosi Vízművek egykori székházához – kapcsolódó, parkosított térkialakítás ötvözetét kínálja majd.
A második fázis elkészülésével egy időben, a kivételes belső terek mellett egy közel 3600 négyzetméteres közpark is létrejön a jelenlegi udvar bővítésével. A három olimpiai úszómedencének megfelelő területű kert hamarosan mindazok számára nyitva áll majd, akik a természet szépségeit városi környezetben szeretnék átélni.
A második fázis kialakításánál fontos szempontot jelent a fenntartható irodaterek és a felelős energiafelhasználás biztosítása, valamint a bérlői jóllét támogatása. A Skanska az új épület kapcsán is több minősítés megszerzését tűzte ki célul: LEED Platinum, WELL Platinum és Access4you Gold, valamint a WiredScore és Smart Score minősítéseket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!