Az Auchan Magyarország és az akvizícióban érintett hazai érdekeltségei mintegy 6000 dolgozót foglalkoztatnak, 2023-ban 460 milliárd forint árbevétel mellett 27 milliárd forint EBITDA-t értek el. Az akvizíciót a versenyhatóság már jóváhagyta.
A több mint 50 hazai és nemzetközi bevásárlóközpontunk és kiskereskedelmi egységünk működtetése során szerzett tapasztalatokkal eredményesebbé tehetjük Magyarországon az Auchan működését. Ehhez az szükséges, hogy kisebbségi tulajdonosként érdemi szerepet vállaljunk a társaság irányításában
– mutatott rá Jellinek Dániel, az Indotek Group vezetője és többségi tulajdonosa.
Az Auchan új üzleteket nyithat az Indotek meglévő kereskedelmi ingatlanjaiban, sőt, megkerülhetetlen szereplővé válhat az alacsonyabb alapterületű üzletek szegmensében. Az üzlethálózat bővítésével újabb vidéki településeken, jelentősen szélesebb vásárlói kör számára válhatnak elérhetővé az áruházlánc kedvező árú, minőségi termékei.
A hazai kiskereskedelmi forgalomból jelenleg mintegy 6,8 százalékot birtokló Auchan 19 nagy alapterületű hipermarkettel és 5 szupermarkettel rendelkezik Magyarországon, amelyek teljes áruházi alapterülete meghaladja a 250 ezer négyzetmétert. Az áruházláncnak 19 benzinkútja is van.
Az Indotek Group egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy 47 százalékos tulajdonrészt szerez az Auchan Magyarország Kft.-ben, illetve a Ceetrus Hungary Kft. és az Nhood Services Hungary Kft. megvásárlásával kizárólagos tulajdonosa lesz az Auchan-áruházak korzóin található üzlethelyiségeknek. (Az utóbbi tranzakció zárása folyamatban van.)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni