Idén tizenötödik alkalommal került kiírásra Az Év Irodája verseny, ám most először léptek ki a szervezők a nemzetközi porondra. 2024-re az Office of the Year kategóriával is bővült a megmérettetés, ahová az európai országokban átadott vagy felújított irodák pályázatait várták, több mint 12 ország épületeit nevezték be a magyar versenyre.
Az új nemzetközi kategóriában, az Office of the Year-ben is tucatnyi fantasztikus projekttel találkozhatunk. Nem véletlenül megújult a szakmai zsűri is, amelyben a kiemelkedő hazai piaci szereplők mellett külföldi szaktekintélyek kaptak helyet
– mondta Fodor Dániel, Az Év Irodája Kft. ügyvezetője és a verseny főszervezője. Idén 162 pályázat érkezett be, először a közönségszavazásra kerül sor – az érdeklődő nagyközönség 2024. december 16. és 2025. február 3. között adhatja le a szavazatát.
Kapcsolódó
- Ezt követően a megújult szakmai zsűri munkája kezdődik meg a pályázatok értékelésével;
- a győzteseket pedig 2025 elején Az Év Irodája és a Real Estate Awards gálákon hirdetik ki szokás szerint.
A beérkező pályázatokat a magyar és a nemzetközi szakmai zsűri fogja értékelni, idén már külföldi szaktekintélyek is helyet foglalnak a grémiumban. A zsűri elnöke Cs. Kovács Nikolett lakberendező lesz.
A legújabb trendek
A verseny szervezői szerint a nemzetközi nyitás rávilágít arra, hogy a magyar ingatlanpiac globális mércével is világszínvonalat képvisel. Kiemelték, hogy a 2008-as válságot követően a hazai szektor lassan, de biztosan újraépítette magát, nyugati szemmel is érett piaci működési mechanizmusok jellemzik, miközben adoptálta a legmagasabb színvonalú megoldásokat az irodapiactól kezdve a szállodaiparon át egészen a lakásépítésekig.
Jelenleg a dolgozói jóllét és a közösségi szemlélet uralkodik az irodákban, de általánosságban is erősödtek a fogyasztói élményre fókuszáló fejlesztések a szektor valamennyi ágazatában, legyen az logisztikai park, szálloda vagy éppen újgenerációs irodaház. A globális felmelegedés elleni küzdelem továbbra is meghatározó, ehhez kapcsolódnak az ingatlanfejlesztési és -üzemeltetési piacon a ESG-vállalások, azaz a fenntartható működési modellek és beruházások.
Jövőre robbanhat a magyar kereskedelmiingatlan-piac?
A magyar kereskedelmi ingatlanpiacot jelenleg a tranzakciószámok csökkenése és a kivárás jellemzi, jövőre azonban fellendülést várnak a szakemberek.Itt olvashat a részletekrőlKövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!