Egy év csend után váratlanul megjelent az interneten a nemzeti otthonteremtési közösség (nok), amely jelentkezőket keres a lakáslottóként ismert lakás-előtakarékossági rendszerbe - adta hírül a Magyar Nemzet. Egy 10-15 éves futamidejű pénzügyi konstrukcióról van szó, amelyben a befizetett pénzre nem jár semmilyen visszafizetési garancia - például az Országos Betétbiztosítási Alaptól -, valamint kamat.
Más szóval, ha a szolgáltató magáncég csődbe megy vagy ellopja a pénzt, akkor az ügyfelek bottal üthetik a befizetéseik nyomát. A szakértők nem is értik, miért engedélyezte a rendszer indítását az Orbán-kormány egy évvel ezelőtt. A nokot Rogán Antal kabinetminiszter tárcája kezdeményezte.
Kapcsolódó
Ködös feltételek
A szolgáltatás lényege, hogy a rendszerbe belépő tagok rendszeres havi befizetést vállalnak. Ha összejön a tervezett lakásáruk akár 20 százaléka, akkor sorsolás és licitálás alapján a közösség pénzéből megkaphatják az otthonukhoz hiányzó összeget. A szervező cég különféle díjakat szed, úgyhogy biztosan jól jár. Az e feladat ellátásával kapcsolatos eredeti kiírás feltételeinek egyébként csak egy Fidesz közelinek tartott vállalkozás felelt meg.
Szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy a licit szabályai ködösek, nem tudni pontosan ki, milyen feltételekkel kaphatja meg az összegyűlt pénzből a lakásvásárláshoz szükséges kiegészítő támogatást. Az biztos, hogy a licitálásnál azok lennének előnyben, akik nagyobb összeget tudnak előre befizetni, akik a kötelezettségükön felül vállalnának hozzájárulást. Más szóval a tehetősebbek juthatnának belátható időn belül lakáshoz a szegényebbek pénzéből.
Legolvasottabb
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Zelenszkij tanácsadója elárulta, mely európai országok küldenének katonákat Ukrajnába