A regisztrált esetek többsége továbbra is devizahiteles ügy. A statisztikában nincsenek benne, akik a magánalbérleti szektorból kerülnek utcára, ezeket az eseteket ugyanis semmilyen hatóság nem dokumentálja. Csak ritkán fordul elő, hogy egy magánalbérletből a tulajdonos végrehajtási eljárással akarná kirakni a bérlőt - mondta a lapnak Misetics Bálint, A Város Mindenkié (AVM) Csoport aktivistája. Szerinte a jogbizonytalanság ilyen eseteben mind a bérlő, mind a bérbeadó, mind a hatóságok részéről érezhető - ez az egyik oka annak, hogy még a tiltott időszakban is előfordulhat, hogy utcára kerülnek emberek.
A Bírósági Végrehajtói Kar adatai szerint 2019 első negyedévében összesen 114 ingatlannal kapcsolatos "végrehajtási cselekmény" történt, ezek közül 19 volt önkényesen elfoglalt lakás kiürítése.
Kapcsolódó
Az AVM és az Utcajogász Egyesület egy olyan törvényjavaslatot is kidolgozott, ami legalább azt megtiltaná, hogy kisgyermekes családokat megfelelő elhelyezés nélkül utcára lehessen tenni. A javaslatot - egy több mint tízezer aláírást tartalmazó petícióval együtt - a kormánynak is megküldték, ám a kabinet eddig még egyeztetni sem volt hajlandó.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Vesztegzár alatt a Balaton, elszigetelik a legelőket
