Az önkéntes pénztári megtakarítások összege hozzávetőleg 2 ezer milliárd forintot jelent, amiből a legfrissebb felmérések alapján 3-400 milliárd forintot fognak a magyarok ingatlan célra fordítani. Ennek egy része lehet a lakás- vagy telek vásárlás, de akár lakásépítés is, ahol például a nyugdíjpénztárban megtakarított összeg jelentős önerő kiegészítésként is szolgálhat – olvasható a money.hu sajtóközleményében.
Ugyanakkor akár értéknövelő felújítási, korszerűsítési munkálatokba is vándorolhatnak a megtakarítások, amely szintén hosszútávon megtérülő beruházás lehet. Felújítás során minden esetben utólagos finanszírozás történik, tehát a pénztártag előfinanszírozza a felújítási munkálatokat, a pénztár pedig a feltételek teljesítését követően utólag kifizeti a költségeket. A felhasználást számlákkal kell igazolni (legfeljebb három alkalommal, tömbösítve), energetikai tanúsítvánnyal nem.
A pénztári megtakarítás feltörésének lehetősége egy naptári évre szól, 2025. január 1-től, méghozzá a 2024. szeptember 30-i egyenleg figyelembevételével, melyről a pénztárak
még az idei év végéig tájékoztatják az érintetteket. A számlák pénztárhoz való benyújtásának végső határideje 2025. december 31-e.
A törvénytervezet szerint az alábbi korszerűsítési, felújítási munkákra/tételekre lehet majd adómentesen felhasználni az önkéntes pénztári megtakarításokat, ugyanakkor a Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatója szerint a lehetőségek a jogszabály megjelenésével még tovább bővülnek:
- fűtési rendszer kialakítása, korszerűsítése vagy elemeinek cseréje, ideértve a megújuló
energiaforrások alkalmazását is, - az épület külső szigetelése, beleértve a lábazatszigetelést, a hő-, hang- és vízszigetelési
munkálatokat, - külső nyílászáró beépítése, cseréje,
- tető cseréje, felújítása, szigetelése,
- klímaberendezés beépítése, cseréje,
- napkollektor, napelemes rendszer telepítése, cseréje,
- lakás helyiségeinek belső fal- vagy padlóburkolatának készítése, cseréje, felújítása,
- konyhai bútor vagy konyhai gép cseréje, beépítése,
- akadálymentesítési munka.
Az MNB eközben az adósságfékszabályok differenciálásával és a minősített fogyasztóbarát
keretrendszer zöld szempontú felülvizsgálatával ösztönözné a zöld lakáshitelek igénybevételét, és ezzel a zöld fordulatot.
A hitelképesség vizsgálata jelenleg a jövedelemarányos törlesztőrészlet-mutató előírásnak megfelelően történik. Amennyiben a hitelfelvevők igazolt nettó jövedelme 600 ezer forint alatti, akkor a zöld hitel havi törlesztő részletének (és az esetlegesen már meglévő hitelek havi törlesztésének) bele kell férnie a jövedelem 50 százalékába. 600 ezer forintot elérő vagy meghaladó jövedelem esetén ez az arány 60 százalék.
Az előzetes bejelentések szerint ezen szabályok tekintetében azonban várhatók könnyítések.
A pénztári megtakarítások és a zöld hitelek kombinációja így még ideálisabb finanszírozási forrást jelenthet nagyobb volumenű felújításokhoz, vagy komplexebb energiahatékonysági beruházásokhoz. Az MNB által ösztönzött zöld lakáshitelek és a kedvezőbb elbírálás az adósságfék szabályozásban további lökést adhatnak az energiahatékony felújításoknak és a magyar lakásállomány korszerűsítésének
– mondta Korponai Levente, a money.hu vezetője.
Lakásvásárlásokat tekintve, ha valakinek éppen a nyugdíjpénztári megtakarításának megfelelő összeg hiányzik az önerőhöz, érdemes megfontolni majd annak feltörését. Ugyanakkor mivel az átlagos megtakarítás 2 millió forint körül van, a money.hu szakértői szerint hasonló eséllyel a lakások korszerűsítésébe is vándorolhatnak az így megtakarított összegek.
Nem ház, nem is lakás, de építjük, mintha nem lenne holnap
A Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) az irodapiac után a harmadik negyedévre vonatkozóan közzétette az ipari-logisztikai ingatlanpiaci statisztikákat is. Ellentétben az irodapiaccal, itt jelentősebb új állománnyal számolhatunk.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!