A program a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést támogatja az ingatlan- és építőipari aktivitás, ezáltal a lakáspiaci kínálat bővülésén és ösztönzésén keresztül.
Tavasszal elindul a Lakhatási Tőkeprogram, amely a kormány által meghirdetett, 21+1 pontból álló Új Gazdaságpolitikai Akcióterv, azon belül is a megfizethető lakhatás biztosítására irányuló pillér része. A tőkeprogram ingatlanalapok fejlesztésein keresztül elősegíti a lakáspiaci kínálat bővülését, a magánszemélyek lakáshoz jutását és az otthonteremtést. A program mintegy 800 - 1 000 milliárd forintnyi fejlesztést indíthat meg a lakáspiacon, segítségével 5 éves időtávon közel 30 ezer lakás épülhet meg.
A Lakhatási Tőkeprogram 200 milliárd forintos keretösszeggel indul, ugyanakkor az intézkedés bejelentése óta a piaci alapkezelők kimagasló érdeklődést mutatnak, így az induló keret további 100 milliárd forinttal, összesen 300 milliárd forintra történő megemelésére is sor kerülhet a jövőben.
Egy alapkezelő akár több alappal is pályázhat, így az alapkezelők alaponként legalább 5 milliárd forint, alapkezelőnként legfeljebb 20 milliárd forint tőkejuttatást kaphatnak az induló konstrukcióban.
A nyertes – meglévő vagy újonnan létrehozott – ingatlanalapok az elnyert tőkejuttatás 100 százalékát kizárólag magyarországi ingatlanbefektetésekre, ennek 80 százalékát pedig lakások, bérlakások, valamint kollégiumi épületek fejlesztésére fordíthatják.
Az utóbbi évek lakhatási válsága, a magas ingatlan- és albérletárak indokolttá tették a kínálati oldal növelését, amelynek jó ösztönzője lehet a Lakhatási Tőkeprogram. Általa élénkíteni tudjuk a lakásépítési piacot és mérsékelhetjük az áremelkedést, amellyel országszerte hozzájárulunk a lakhatási feltételek javításához
– nyilatkozta Buda Sándor, az NTH elnök-vezérigazgatója.
Az alapokkal szemben támasztott elvárások tekintetében hozzátette, hogy a tőkeprogram úgy járul hozzá az ingatlanpiac kiegyensúlyozásához, hogy a torzító hatások elkerülése érdekében piaci alapon nyújt tőkebefektetéseket. Ugyanazokat a feltételeket, így ugyanazt a megtérülést várjuk el az ügyletektől, amelyet a magánbefektetők is egy-egy hasonló tranzakció során.
A nyertes alapok a rendeltetésszerű felhasználás érdekében beszámolási kötelezettséggel bírnak az NTH felé, amely szankciókkal élhet a nem időarányos vagy nem megfelelő teljesítés esetén.
A Lakhatási Tőkeprogrammal kapcsolatos pályázati dokumentáció már elérhető a Nemzeti Tőkeholding honlapján (www.nth.hu), az alapkezelők 2025. március 17-től legkésőbb 2025. március 24-ig tudnak jelentkezni.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót