A jegybank tegnap jelentette be, hogy nyilvános pályázatot ír ki az Eiffel Palace értékesítésére. Az indoklás szerint a nyílt pályázat lehetővé teszi, hogy valamennyi érdeklődő belföldi és nemzetközi befektető ajánlatot tegyen, illetve azok is kifejezhessék vételi szándékukat, akik 2014 óta új, komoly szereplőként jelentek meg a magyar ingatlanpiacon. Az MNB csak akkor dönt úgy, hogy az adásvételi szerződést megköti, ha ezáltal biztosítható a befektetés megtérülése.
Az MNB 2014 nyarán vette meg a budapesti luxusirodaházat nettó 45,3 millió euróért (mintegy 13,6 milliárd forint + áfa, mintegy bruttó 18 milliárd forintért), a tranzakció nagy sajtóvisszhangot váltott ki.
Kapcsolódó
A Nyugati tér közelében levő nyolcszintes irodaházért sajtóhírek szerint az akkori piaci ár másfélszeresét fizette a jegybank egy részben offshore hátterű, részben magyar tulajdonos által birtokolt, Eiffel Palace Kft. nevű cégnek. Az Eiffel Palace Kft. felújítva adta el az irodaházat, a beruházást pedig az UniCredit finanszírozta.
A ma publikált felhívás szerint az irodaház 13,2 ezer négyzetméternyi irodával, 650 négyzetméternyi kiskereskedelmi területtel, 1 500 négyzetméternyi raktárterülettel, valamint a mélygarázsban 237 férőhelyes parkolóval rendelkezik.
Az Eiffel Palace az első olyan irodaház Közép-Kelet Európában, amely mind a BREEAM, mind pedig a LEED nemzetközi környezetvédelmi minősítési rendszer szigorú kritériumainak kimagasló eredménnyel megfelelt. Az Irodaháznak nívós, kiemelt bérlői köre van, a bérlői konstrukcióknak köszönhetően a hosszú távú bérlői jelenlét garantált.
A tulajdonos MNB nyilvános, két szakaszból álló pályázati eljárás során kívánja kiválasztani azt a pályázót, akivel az Irodaház adásvételére vonatkozóan szerződést köt.
Ebben a részvétel feltétele az Irodaházra vonatkozó befektetői információs csomag megvásárlása, az tartalmazza a pályázati felhívást. A pályázók a befektetői információs csomagot pályázati részvételi díj megfizetése ellenében, titoktartási megállapodás aláírását követően legkésőbb április 14-ig vásárolhatják meg.
További részletek itt érhetők el.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót