Csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben az a határozat, amely szerint a Lázár János vezette Miniszterelnökség legfeljebb 3,5 milliárd forintért, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. keretéből vásárolhatja meg az egykori királyi központi zálogház épületét. A jelenleg üresen álló, több mint 4000 négyzetméteres ingatlan megvétele után a keretből megmaradó összeget vissza kell utalni az állami kasszába.
A lap felhívja a figyelmet, hogy a Miniszterelnökség sajátos módon kapott az ingatan után: április 7-én egyedi műemléki védettséget adtak a több mint százéves épületnek, amely állami elővásárlási jogot is biztosított Lázár minisztériumának. Erre szükség is volt, mert az épületet jelenleg még birtokló, a vendéglátásban Catalonia Hungary Kft. (CH) arról tájékoztatta a Magyar Nemzetet, hogy már volt egy vevőjelölt, akit a tárca így szabályosan megelőzött. Arra kérdésre viszont nem válaszoltak - üzleti titokra hivatkozva -, hogy pontosan mekkora vételárat fizet az állam.

A lap cikke arra nem tér ki, hogy a CH korábbi, 2015-ös beszámolójának kiegészítő mellékletében szerepel a volt zálogház épülete. A társaság a tárgyi eszközeinél mintegy 3,98 milliárd forintos értéken tüntették fel, az ingatlanhoz kapcsolódó telket 98,7 millió forintra árazták.
Azt nem tudni, hogy az államnak miért van szüksége a felújításra váró épületre, azonban a spanyol hátterű CH korábban szállodát álmodott a helyére. A cég tulajdonába 2006-ban került az épület, addig a BÁV használta raktározásra és értékesítésre. Az L alakú, klinkertéglás homlokzatú saroképületet 1901 és 1903 között épült, Révész Sámuel és Kollár József tervei alapján.
Az állam egyre több ingatlant vásárol: a Miniszterelnökség tavaly év végén vette meg a hódmezővásárhelyi Kálvin tér 4. számon található ingatlant, de a jegybank alapítványai is leginkább épületvásárlásokba fektették a pénzüket.
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak