A Mol-csoport költözésével tanúi lehetünk az eddigi legnagyobb (bruttó 83 ezer négyzetméteres) budapesti székház létrejöttének, a cég ugyanis a mostani 11 épületből egyetlen modern irodaházba - a Kopaszi-gát mellé tervezett 120 méteres toronyépületbe - vonja össze különböző részlegeit - idézte Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgatót a Portfolio.
A területet a tervekkel együtt a Mol kivásárolta - a Garancsi István Market cégei által fémjelzett - BudaPart projektből, tehát saját fejlesztésről van szó. A beruházás költségéről és finanszírozásáról nem beszélt Hernádi. A jelenlegi székház jövőjéről még nem született döntés, de az elavult, közel 50 éves épülettel kapcsolatban akár a későbbi bontás sem zárható ki - írja a Portfolio. A beruházás 2020-2021-ig készülhet el.
Az épület a nagyközönség számára is nyitott lesz, a tetején kialakított kilátóteraszról bárki megcsodálhatja majd Budapestet - mondta Hernádi Zsolt.
A BudaPart részeként megvalósuló toronyház már az első látványtervek nyilvánosságra kerülését követően nagy vitákat kavart - emlékeztet a portál.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!