A hálózatba kapcsolt kiserőművekre eddig 1,7 milliárd forintot igényeltek az üzemeltetők. A végelszámolások alapján elutalt támogatások összege pedig megközelíti a 200 millió forintot.
A napenergia plusz programban ingatlanonként akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak a családok. Mindenképpen érdemes pályázni, hiszen a napelemet és energiatárolót is tartalmazó rendszerek felszerelése csökkenti a háztartások energiaszámláit
– mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára.
Kapcsolódó
A nyári keretemeléshez kapcsolódóan a megítélt támogatások összege hamarosan eléri a 84 milliárd forintot, és az induláskor becsült 15 ezer helyett már több mint 20 ezer pályázó nyert támogatást.
A támogatott projektekben több mint 14 megawatt beépített teljesítményű naperőművet telepítettek eddig, csaknem 22 megawattóra kapacitású tárolókkal.
A jövő a zöld energiáé, a népszerű Napenergia Plusz program jóvoltából a kisebb napelemes rendszerek száma belátható időn belül eléri a 300 ezret Magyarországon – hangsúlyozta az államtitkár az az Energiaügyi Minisztérium Facebook-bejegyzésében.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát