A kormány 200 milliárd forint értékű kollégiumfejlesztési programja még adós az új kollégiumi férőhelyekkel, ezért továbbra is nagyon sok diáknak kell a kollégiumnál jóval drágább lakásbérletben gondolkodnia - írja a Világgazdaság. A legfrissebb FHB Index azt is megmutatja, hány év bérletet érdemes kiváltani lakásvásárlással.
Az index számításánál a lakásvásárlás hitelköltségét és az egyéb járulékos kiadásokat veszik figyelembe. Ennek alapján az adódott, hogy az országban átlagosan 2-4,3 év között szóródik az a bérleti időtáv, amelyet érdemes lakásvásárlásra "cserélni".
Kapcsolódó
A budapesti V. kerület méregdrága ingatlanjai miatt 4,3 év az index értéke, de még Győrben is négy. Ugyanakkor Budapesten a XIX. kerület metróval jó elérhető részein már a 2,4 éves bérlet egyensúlyba kerül a lakásvásárlással.
Az árak egyébként tovább nőnek, Budapesten jobban, mint vidéken, így tovább nyílt az árolló. A legolcsóbb egyetemi város Miskolc, ahol 110 ezer forint/négyzetméter áron is lehet lakást venni.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót