Keddi ülésén az Országgyűlés elfogadta az egyes energetikai tárgyú törvények módosításáról szóló javaslatcsomagot, amely szerint könnyebben telepíthetnek napelemet a társasházi lakóközösségek. Az új rendelkezések az ingatlantulajdonosok egy részének részvételével is lehetővé teszik a társasházi energiaközösségek megalakítását, amelyhez legalább két tulajdonos írásbeli megállapodása szükséges.

A jellemzően közös tulajdonba tartozó tető használatához meg kell szerezni a társasház előzetes hozzájárulását. A tagok dönthetnek a háztartási méretű kiserőmű létesítéséből, üzemeltetéséből származó hasznok és terhek megosztásáról, döntésük szerint akár forgalomarányos rendszerhasználati díjvisszatérítésben részesülhetnek.

A villamosenergia-rendszerben azonban minden időpillanatban biztosítani kell az elfogyasztott és a megtermelt áram egyensúlyát. Míg egy hagyományos erőmű teljesítménye pontosan ismert, tervezhető és szabályozható, addig az időjárásfüggő megújulók esetében nagymértékű a kiszámíthatatlanság. 

A mindenkori kereslet és kínálat kiegyensúlyozása költséges és összetett feladat. Ha pontatlan az előzetes becslés, az többletkiadást jelent a villamosenergia-rendszer számára, megnöveli a piaci áramárakat. A háztartási méretű naperőművek megfelelő működése minden magyar közös ügye és alapvető érdeke.

A most véglegesített törvénymódosítás a korábban tervezettnél fél évvel később vezet be adatszolgáltatási kötelezettséget a meglévő rendszerekre, még többek számára biztosítva mentességeket. A 2025. július 1. után beérkező új csatlakozási igények alapján már csak hálózati csatlakozással rendelkező inverterrel felszerelt naperőművek épülhetnek majd. A jövő július elején már működő napelemes rendszerek tulajdonosainak 2025. július 1-től, az akkorra már beadott csatlakozási igénnyel rendelkezőknek pedig az üzembe helyezéstől kell termelési adatot szolgáltatniuk. 

E kötelezettség azonban kizárólag azokra vonatkozik, akik internetkapcsolattal rendelkeznek, és már most, vagy a telepítést követően egyébként is nyomon tudják követni erőművük termelését. A jogszabály sem invertercserét, sem internet csatlakoztatást nem ír elő. A már működő rendszerek üzemeltetőinek kizárólag inverterük egyedi azonosító számát kell majd átadniuk, semmiféle új fejlesztési kötelezettségük nem keletkezik, többletkiadással nem kell számolniuk.

A friss törvénymódosítás rögzíti az ipari termelők hálózati hozzáférései megszerzésének széles körű iparági egyeztetéseken kialakított, felülvizsgált alapszabályait. A nagy- és középfeszültségű hálózatra termelői csatlakozás legfeljebb kétévente meghirdetett pályázat alapján történhet.

2022 elejéhez képest több mint kétszeresére nőtt a háztartási méretű naperőművek száma Magyarországon. December elejére már több mint 290 ezer üzemelt belőlük, túlnyomórészt családi házak vagy melléképületeik tetején. A legkisebb napelemes rendszerek összes beépített teljesítménye már meghaladja a legnagyobb magyarországi erőművekét. Termelésükről azonban senki nem rendelkezik pontos adattal, pedig erre az ellátás biztonsága érdekében is nagy szükség lenne, írja az Energiaügyi Minisztérium.