A Futureal által fejlesztett, 300 millió euró (több mint 100 milliárd forint) beruházási értékű és 55 000 négyzetméter bérbeadható területű kelenföldi pláza nyitását szeptemberre tervezik.
A hatósági szabályoknak és a szakmai elvárásoknak maradéktalanul megfelelt az épület, így az Etele Plazát fejlesztő Futureal számára engedélyezték a használatbavételt, és megkezdődhet a hazai és nemzetközi bérlők üzleteinek végső kialakítása - írja közleményében a fejlesztő.
A bérlők között a spanyol Inditex-csoport a Magyarországon elérhető valamennyi márkaüzletével, élükön a Zarával várja majd a látogatókat, míg a Peek & Cloppenburg az első budai boltját nyitja meg az Etele téri bevásárlóközpontban.
A Paulinyi & Partners Építészeti Stúdió és a Dyer Group (belsőépíteszet) által tervezett komplexumban a 180 divatüzlet mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre található. A pláza parkolójában közel 1300 parkolóhely áll a vásárlók rendelkezésére.
"A Etele Plazában az üzletek és szolgáltatások széles köre, valamint a különleges digitális és építészeti megoldások együttesen teremtik meg azt az egyedülálló vásárlói élményt, amire óriási igényt tapasztalunk a hazai kiskereskedelmi szektor szereplői részéről is. A már szinte teljesen elkészült épületet elkezdik benépesíteni a leszerződött bérlők, és jelenleg is számos izgalmas partnerrel állunk aláírás előtt, hogy tovább bővíthessük a bevásárlóközpont már most is óriási kínálatát" - közölte Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló