Budapesten mintegy 240 ezer lakossági és hétezer egyéb fogyasztó van rákapcsolva a Főtáv hálózatára. A fővárosi távhőrendszerek évente csaknem 230 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítanak meg.

A folyamatban lévő, illetve tervezett távvezetéki és hőforrásokhoz kapcsolódó fejlesztések hosszú távú eredményeként akár további 150−170 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást spórolhatunk meg évente. 

Kapcsolódó

Magyarországon a gázfűtés a legelterjedtebb, hiszen az összes háztartás 58,5 százalékát fűtik ilyen módon, míg csupán 17,7 százalékot tesz ki a távfűtés, vagyis van még hová fejlődnie a környezettudatos fűtési megoldásnak. Ugyanakkor az üzemeltetett rendszerek és a kiszolgáló épületek műszaki adottságai csak korlátozottan teszik lehetővé a távhőben rejlő potenciál teljes körű kihasználását. A rendszereket nem mindig tervezték és működtetik hatékonyan, hiszen olyan problémákról beszélhetünk, mint a hő- és nyomásveszteségek és az egyenetlen hőelosztás. 

Nehéz örökség

Egyrészt a távhő-rendszerek kapacitását a legnagyobb energiafogyasztók határozzák meg, másrészt a mai távfűtés még mindig nagymértékben függ a fosszilis tüzelőanyagoktól. Ezek a problémák még a hőskorszakból származnak, hiszen Magyarországon a távhőrendszerek többségét az 1960-70-es években építették alapvetően az ipari fogyasztók számára. Kiszolgálásukra nagy rendszereket hoztak létre, amelyeknek elsősorban a biztonságos ellátást kellett garantálniuk, ráadásul a fűtési szezonoktól függetlenül. Míg az energiatakarékosság csupán másodlagos szempont volt, hiszen akkor még hatalmas volumenben érkezett az olcsó szovjet gáz. 

Majd a nagy lakásépítési terv megvalósítása során az 1970-80-as években csúcsra járatták a házgyárak termelését, ahol a távhőrendszerek már kielégítették a háztartási fogyasztók igényeit is. A szocialista nagyipar a rendszerváltás után tönkrement, az igények drasztikusan csökkentek, viszont megmaradtak az energiapazarló rendszerek, amelynek költségeit már egyedül a távfűtött lakások viselték, így fajlagosan nagyobb teher hárult rájuk. 

Emiatt számos rendszer akár 50-100 százalékos túlméretezettséggel küszködött. Így például Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 43 ezer panellakást építettek, köztük Miskolcon 32 ezer otthont húztak fel. A vármegyeszékhelyen az 1970-es években egy-egy téli időszakban 2,5 millió GJ energiát használtak fel, és itt ne felejtsük el a miskolci nehézipart, amely gigantikus fogyasztókét működött akkoriban. Ma már jelentős mértékben átalakult a helyi ipar, így a panellakások esetében jóval kisebb lett az igény a fűtési időszakban.

A hazai rendszerek sok esetben még küzdenek a múlt örökségével, az eszközök egy része fizikailag elavult, sok helyen komplex rekonstrukcióra, valamint szabályozhatóságra és költségmegosztásra lenne szükség, amely még a távhővel ellátott lakások csaknem 20 százalékára vonatkozik, noha a panelprogram már jelentős eredményekkel büszkélkedhet. Bár az újgenerációs megoldások megjelentek a hőtermelés diverzifikálása és zöldítése terén – így a kapcsolt energiatermelés részaránya meghaladja a kedvezőnek tekinthető 50 százalékot –, a rendszerek többsége még nem felel meg a „hatékony távfűtés” uniós meghatározásának, a felhasznált földgáz cirka 70 százalékos arányát tovább kell csökkenteni.

Fejlesztések

Mindenesetre a távhő az egyik legkorszerűbb fűtési mód Európában, és ennek megfelelően Budapesten is az elmúlt években a távhőpiac 7,5 százalékkal bővült, így több mint négyezer lakás, számos intézmény és irodaház választotta a távhőellátást. A lakosság körében a távhőszolgáltatás az alacsony üzemeltetési költség és a szabályozhatóság miatt vált vonzóvá az elmúlt években. 

A kapacitások növelése érdekében 2018-ban megkezdődött a fővárosi hőgyűrű kiépítése, amelynek során a kialakított egységes hálózatra rákapcsolják a belső városrészek (V., VI., VII. és VIII. kerület) közintézményeit, irodaházait, majd társasházait. Sőt, a tervek szerint 2030-ig a fejlesztés alatt álló rozsdaövezeteket is bevonják a rendszerbe. Emellett összekötik a főváros hőszigeteit, vagyis összekapcsolják a távhőkörzeteket, hogy a hőtermelés, hőelosztás flexibilisebben, költség-, és energiahatékonyabb módon valósulhasson meg. Továbbá a fejlesztések során a már említett múltbeli negatív örökséget is orvosolják, hiszen a távhővezetékek jelentős része elavult, fajlagos hőveszteségük magas. 

A hőgyűrű fontos eleme a Kispest–Angyalföld stratégiai gerincvezeték kiépítése, ezen belül a Városliget és környékének meglévő és új közintézményeinek hálózatra kapcsolása (például Magyar Zene Háza és a Néprajzi Múzeum). Sőt, 2017 óta a Duna Arénát is távhővel látják el. A projekt során a Belváros északi részének távhőellátása érdekében bővítették, illetve megépítették a XIII. kerület Radnóti Miklós utca és az V. kerület Markó utca között a stratégiai jelentőségű Pannónia utcai vezetéket.

Megújuló energiák

A Grundfos adatai szerint ma az európai fűtés 75 százaléka fosszilis tüzelőanyagokon alapul. Globális szinten pedig még rosszabb a helyzet: 2022-ben a távfűtés 90 százalékát fosszilis tüzelőanyagok biztosítják. Nemzetközi szinten a megújuló energiaforrások a távhőellátás csupán 5 százalékát teszik ki, bár ez az arány folyamatosan növekszik.

Számos távhő szolgáltató már elkezdte a fenntarthatóbb energiaforrások integrálását a hálózatába, beleértve a szennyvíztisztító létesítményekből származó többlethőt és a megújuló energiaforrásokat, mint a geotermikus energia, a napenergia és a szélenergia. De ugyanígy a hulladékégetésből, az ipari folyamatokból és az adatközpontokból származó hő is hasznosítható. 

Magyarországon szintén pozitív tendenciákkal találkozhatunk, hiszen 2023-ban a budapesti távhőrendszerek már évente csaknem 230 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg, ahogy említettük, de  hosszú távon a fejlesztésekkel akár évi 400 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása is elérhető a hagyományos fűtési rendszerekhez képest.

Az sem mindegy, hogy a távhővállalat vásárolja a hőt, vagy saját termelésben állítja elő. Nyilvánvalóan az utóbbi a költséghatékony, amelyre egy adalék, hogy 2022-es adatok szerint a Budapesti Közművek erőműve működése során termikusan ártalmatlanította a fővárosban
keletkező települési szilárd hulladék 60 százalékát, mintegy 380 ezer tonnát.

Az akkori rekord-távhőtermelést (1 millió GJ) elérő üzem mintegy 28 ezer átlagos budapesti háztartás éves távhő-, valamint 36 ezer háztartás áramigényét biztosította. Ez körülbelül 28 millió m³ import földgáz-megtakarítást és 60 ezer tonna CO2 kibocsájtás-csökkenést jelentett az országnak. A saját termelés kiemelten fontos, hiszen jól emlékezhetünk azokra az időkre, amikor a külföldi tulajdonú erőmű szerződésében fix profit volt meghatározva, amit a fogyasztók fizettek meg extra költségként.

Folyamatosan zajlanak a megújuló energia hasznosítására irányuló fejlesztések, így a MaTáSzSz adatai szerint már működik a kaposvári és a kecskeméti biomassza fűtőmű, amely összesen 35 megawatt hőteljesítményre képes. Az általuk termelt évi 350-400 ezer gigajoule megújuló hőmennyiség kiemelkedő teljesítmény a hazai távhőszektor zöldítése érdekében.  

De a geotermikus energia hasznosításában is előre léptünk, hiszen Mosonmagyaróváron már üzemel az 5,8 MW hőteljesítményű, évi 80 ezer gigajoule zöld hőtermelésű távhőprojekt. Szegeden pedig folytatódott a kilenc távhőrendszert geotermikus energiával rendszer fejlesztése, amely a jelenlegi cirka 200 ezer gigajoule éves zöld hőmennyiséget meg is háromszorozhatja.