Számos szakmában már belátható időn belül nagyságrendekkel csökkenti az élőmunkaigényt a robottechnika és az automatizálás, az építőipar létszámgondjain azonban ezek nem segítenek, az építőipari létesítmények ugyanis egyedi termékek, amelyeknél az automatizálás gigantikus adatbázisok nélkül nem megy. Az égető létszámhiány miatt azonban mindenképpen lépni kell valamerre, a következő években ugyanis nem számolhatunk a 2000-es évek eleji építőipari szakmunkástanuló-létszámmal, hiszen a képzendő gyerekeknek már meg kellett volna születniük, ma viszont jó ha a tíz évvel ezelőtti szakmunkástanuló-létszám tizede megjelenik az iskolákban - állapítja meg Koji László ÉVOSZ-elnök.

Nem nekünk kell kitalálni a megoldást - véli Koji, csak követni kellene a nyugat-európai országokban 10-15 éve bevált mintát. Ha nincs elég képezhető gyerek, felesleges 60 képzőhely között elaprózni az oktatásra szánt forrásokat, sokkal kevesebb, de színvonalasabb, a legújabb technikákkal és eszközökkel, infrastruktúrával felszerelt, jól képzett és megfizetett, minőségi oktatást nyújtó tanárokkal működő képzőhelyekre kell koncentrálni a pénzt. Koji régiónként elegendőnek tartana egy-egy kiemelt képzőközpontot, az utazási költségek és a kollégiumi férőhely biztosítása mellett pedig ezek mellé olyan gyakorlati hátteret kell teremteni, hogy a tanulók a feladatok teljes skáláját megismerhessék és begyakorolhassák a lehető legmagasabb színvonalon.

Kapcsolódó

Ehhez a duális képzésbe a meglévő két láb - szakiskola és gyakorlati képzőhely - mellé egy harmadik láb, az üzemközi képzőhely bevezetését is indokoltnak tartja. A hazai mikro- és kisvállalkozások munkaellátottsága nem teszi lehetővé, hogy folyamatosan és teljes spektrumban gyakorolhassák az építőipari szakmunkákat a tanulók,  ezt a hiányt pótolná  az üzemközi képzőhely intézménye.

Teljes koncepcióváltásra van szükség, német és belga mintára erős képzőközpontokra kell koncentrálni a forrásokat, a szakiskolai oktatás mellett pedig nagyobb teret kell hagyni a felnőttképzésnek, a tovább- és az átképzésnek - hangsúlyozza Koji László. Hogy mindezt a mostani tulajdonosi, állami intézményi háttérrel, vagy egy olyan struktúrában, amelyben a piaci szereplők biztosítják az oktatást, másodlagos kérdés, a legfontosabb maga a koncentráció, és a szakma szereplők bevonása - állítja a szakember.

Véleménye szerint azt is át kellene gondolni, vajon a helyén van-e a képzés finanszírozása. Jelenleg a cégek a bruttó bér 1,5 százalékát fizetik a képzési alapba szakképzési hozzájárulásként, az építőipari vállalkozások által befizetett évi 12-15 milliárd forintot osztják szét a 60 képzőhely között.

Koji úgy gondolja, a vállalatok akár többet is hajlandóak lennének áldozni, ha a részt vehetnének a források visszaosztásában, és az számukra is átlátható, ellenőrizhető formában működne. E téren szintén a német példát tartja iránymutatónak.

A szakember-utánpótlás új alapokra helyezéséről az ÉVOSZ vitaanyagot készít, amelyhez várják a szakmai szereplők véleményét.