Gáláns állami támogatás révén újítja
fel ráckevei szállodáját a Szaktudás Rt.
Részben állami pénzből újítja fel és bővíti a Pest Megyei Önkormányzattól árverésen megvett ráckevei Kék Duna Hotelt a Szaktudás Kiadó Ház Rt. A korábban Dinasztia Rt. néven működő cég a 200 millió forintba kerülő munkálatokhoz 60 milliós támogatást nyert el a Széchenyi terv keretében. A társaság bábáskodott a kisiskolások elhíresült énekeskönyve, a Millenniumi olvasó- és daloskönyv megjelentetésénél.
Pest megye egyik legkorszerűbb szállodája lesz a ráckevei Kék Duna Hotel, amelynek nemrég kezdődött meg a felújítása és bővítése. Farkas József, a tulajdonos Szaktudás Kiadó Ház Rt. igazgatója az MTI-nek nyilatkozva elmondta: az épületet 200 millió forintból hozzák rendbe, s a munkálatokhoz a Széchenyi terv keretében 60 millió forint támogatást nyertek el. A 80 ágyas hotelt a rekreációt igénylők is igénybe vehetik, orvosok irányítása mellett pihenhetnek majd a vendégek. A Kék Duna Hotel az 1980-as években épült a Duna-parton, s mint azt Kulcsár István ráckevei polgármestertől megtudtuk, három-négy éve a Pest Megyei Önkormányzattól (PMÖ) Ráckeve is meg akarta vásárolni az ingatlant. Az akkor részükről felajánlott 25 millió forintos vételárat azonban a tulajdonos megyei önkormányzat nem tartotta elégségesnek. Az évekig üresen állt, lerobbant állapotú hotelt a PMÖ-től a közelmúltban a Szaktudás Rt. vásárolta meg.
A megyei önkormányzatnál kérdésünkre nem tudták megmondani, mennyiért jutott a hotelhez a Szaktudás, illetve Farkas József. A hivatal sajtóosztályán úgy tájékoztatták lapunkat, hogy a helyhatóság 174/2000. számú közgyűlésének az ingatlan árveréséről rendelkező határozata szerint az összesen 5174 négyzetméter alapterületű ingatlan induló limitára 35 millió forint plusz áfa volt, a licitlépcső mértéke 200 ezer forint, az árverési biztosíték pedig 2 millió forint. Az önkormányzat tájékoztatásából nem derült ki, hogy az árverésen indult-e még valaki.
A névét 2000 végén Dinasztia Kiadó Ház Rt.-ről Szaktudás Rt.-re változtató társaság a Farkas család érdekeltségi körébe tartozik. A névváltoztatáshoz talán köze lehetett annak, hogy a Dinasztia abban az évben - a Grafika Typopress Nyomda mellett - a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatala által a kisiskolásoknak ajándékozott énekeskönyveket gondozta. Az elhíresült Millenniumi olvasó- és daloskönyvvel a cég a hírek szerint jó üzletet csinált, bár elsősorban mezőgazdasági szakkiadói és egyéb tevékenységei mellett már korábban is gyakran vállalkozott marketing-, illetve PR-munkákra, egyszerre szövögetve a szakmai és politikai kapcsolatokat. Utóbbi tevékenysége kapcsán az agrártárca korábbi kormányzati ciklus alatti egyes vezetőit szokták emlegetni, újabban pedig a kisgazdákat, de a Dinasztia-Szaktudás állítólag jóban van a nagyobbik kormányzó párt egyes személyiségeivel is. Ráckeve független polgármestere nem hallott a Dinasztiáról, de mint mondta, az a lényeg, hogy a jó helyen lévő, legalább négy éve kihasználatlan szállodaépület végre hasznosul. A tetőzettel kapcsolatos munkákat már el is kezdték, így jó esély van arra, hogy a hotel jövő májusban, legkésőbb nyárra kinyisson.
(NAPI)
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.