Az elmúlt időszakban a lakásfejlesztések egyik paradicsomává vált a XI. kerület. Molnár Gyula polgármester egy rendezvényen arról számolt be, hogy a múlt évben már ebben a városrészben volt készülőben a legtöbb új lakás, s az idén is hasonló lesz a helyzet. A kerület felértékelődésének több oka is van – mondta Földi Tibor. A Futureal-csoport lakásfejlesztéssel foglalkozó leányvállalatát, a Cordia Zrt.-t irányító szakember kifejtette: a helyhatóság teljes szabályozási és fejlesztési tervet dolgozott ki, így a beruházók könnyebben tudnak tervezni. Emellett a korábban elindult fejlesztések – köztük például a Nádorliget – sikere nyomán a kerület központjától egyre távolabb, az úgynevezett barnaövezetekbe merészkedtek a fejlesztők. A másik fontos tényező, hogy egyre több a fővárosba visszaköltöző család, akiknek a XI. kerület megfelelő alternatívát kínál. Lakáspiaci szempontból két részre lehet bontani a kerületet, az egyik a Duna és a Budaörsi út közti terület, a másik a hegyvidéki, vagyis a Budaörsi úttól felfelé lévő rész. Utóbbi nagyon hasonló adottságokkal rendelkezik, mint a XII. kerület hegyvidéki részei, ám jóval alacsonyabb áron kínál lakhatási lehetőséget. A Cordia többek között erre a keresletre alapozva indította el madárhegyi beruházását a Budaörs és Gazdagrét szomszédságában fekvő területen. A Futureal az önkormányzattal közösen egy nyílt végű ingatlanalapot hozott létre, amelynek jegyeiből az önkormányzat is vásárolt. A felek megszabták a garanciákat, a határidőket, illetve az infrastrukturális vállalásokat. A partnerség keretében az önkormányzat a telekkel szállt be a projektbe, a Futureal 2 Madárhegy Ingatlanbefektetési Alap pedig az utak, közpark létesítése mellett értékesítés céljából összesen 71 közművesített, 1000–2000 négyzetméteres telket alakított ki. Ezek közül párat megtartott magának, ahol megindította Cordia Terrace Madárhegy néven futó beruházását, amelynek négy üteme alatt összesen 270 lakás épül fel. A most nyáron induló első fázisban elkészülő 69, 30–120 négyzetméter alapterületű lakás 30 százaléka már gazdára talált. Jól halad a Cordia másik jelentős projektjének, a Corvin sétány lakásainak értékesítése is. Az első, úgynevezett Premier Házban kialakított 180 lakás már elkelt, a 29 és 90 négyzetméter közötti lakóotthonok átadását 2008 tavaszára tervezik. A soron következő, Fontana nevet viselő épület 240 lakása várhatóan a jövő év harmadik negyedében készül el, s az érdeklődést jelzi, hogy az itt kialakítandó lakások 90 százaléka már szintén gazdára talált. A harmadik épület, az utóbbival szemközti telekre tervezett City Garden építése csak jövőre kezdődik s 2009 végén fejeződik be, ám a lakások 40 százaléka a három héttel ezelőtt indult értékesítés során már gazdára talált. Az árakról Földi Tibor mindössze annyit mondott, hogy az első Corvin-lakások eladási árszintje 8-10 százalékkal nőtt. Lapunk úgy tudja, hogy a Premier Házban 300–340, a Fontanában pedig 320–380 forintos négyzetméteráron keltek el a lakások. A harmadik budapesti Cordia-beruházás a XIV. kerület, Zugló zöldövezeti részén készül. Különlegessége, hogy a közelben lévő Paskál hőforrás vizét bevezetik a lakóotthonokba is: mint a vezérigazgató elmondta, minden olyan lesz, mint egy hagyományos lakásban, ám a fürdőszobában lesz egy harmadik csap, amelyből termálvíz folyik. A cég a hazánkban unikumnak számító szolgáltatásról azt követően döntött, hogy egy általa megrendelt felmérés azt mutatta, hogy az egészégére fokozottan figyelő 45–55 éves korosztály élénk érdeklődést mutatna egy ilyen beruházás iránt. A kutatás arra is rávilágított, hogy olyanok is szívesen vennének itt lakást, akik bár egészségesek, de a bevezetett termálvizet értéknövelő tényezőnek tekintve, befektetési céllal vásárolnának ingatlant. A fejlesztés keretében öt ütemben 188 lakás épül meg.