A francia Schneider Electric SA és a Legrand SA illetékesei tegnap bejelentették, hogy 6,72 milliárd euró értékű fúziójuk révén a létrehozzák a világ legnagyobb villamos ipari berendezéseket gyártó vállalkozását.
A két vezető európai gyártó részvénycserés összeolvadása során a Schneider két Legrand-részvényért hét saját részvényt ad; ez a Legrand-papírok pénteki, 220 eurós záróárához viszonyítva 19,8 százalékos felárat jelent. A Legrand elsőbbségi részvényeiért a Schneider két saját papírt kínál, ami 26 százalékos felárnak felel meg. Az egyesülés révén közel 17 milliárd eurós piaci értékre szert tevő új csoport a tavalyi évben az előzetes adatok szerint pro forma 12,4 milliárd euró árbevételt és 840 millió euró adózott eredményt ért el.
A megállapodás a piaci elemzőket nem érte váratlanul; egyrészt elősegíti a Legrand nemzetközi terjeszkedését, másrészt pedig a Schneider termékpalettájának a háztartási világítótestekkel és -armatúrákkal való kibővítését is szolgálja. Ezen túlmenően az eddigi riválisok így jobban koncentrálhatják erőiket az egyre keresettebb hang-, kép- és adatátviteli eszközök, illetve kiegészítőik előállítására. A fúzió az illetékes versenyfelügyeleti szervek jóváhagyása után lép hatályba. A fúziónak a magyar hatása is jelentős, hiszen a kapcsolók és konnektorok piacán a két nagy konkurens közül a nemrégiben feltőkésített Konta-vill Rt. a Legrand kezében van (NAPI Gazdaság, 2000. szeptember 11., 1-5. oldal), míg az ellenlábas Prodax Rt.-t a közelmúltban vásárolta fel a Schneider magyar leánycége, az 1999-ben 11 milliárdos forgalmat elért Schneider Electric Hungária Villamossági Rt. (NAPI Gazdaság, 2000. szeptember 28., 1. oldal).
(NAPI)
Legolvasottabb
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Újabb véres támadás: mecsetben robbantottak, sok az áldozat
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Brit fegyverboom: Norvégia és Törökország vásárlása mindent vitt
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Őrületes autókrach: a Toyota, a Nissan és a Honda számai is fájóan megcsappantak
Ma a béke útját járni bátor cselekedet – Leó pápa elmondta, miért
Furcsa érdem: a Ford majdnem megduplázza az autóipar visszahívási rekordját 2025-ben
Az amerikai autógyártó messze vezeti a visszahívási listát, és megdöntötte a General Motors 2014-es rekordját.