33 nappal az amerikai-izraeli légicsapások kezdete után Donald Trump amerikai elnök a nemzethez intézett beszédet a Fehér Ház dolgozószobájából. A mindössze 20 perces beszédben ismertette a háború okait és méltatta az eddigi katonai sikereket.
Az Egyesült Államok közel áll az Irán elleni stratégiai céljai eléréséhez - közölte az elnök. Hozzátette, hogy bár zajlanak tárgyalások Iránnal, ha ezek nem vezetnek eredményre a következő két-három hétben, az eddig nem célzott iráni energialétesítmények is célkeresztbe kerülhetnek, az országot rendkívül kemény csapások érhetik, és „visszaküldik őket a kőkorszakba, ahová tartoznak”.
Az elnök szerint az amerikai katonai akciók célja a rezsim képességének megtörése, hogy ne fenyegethesse az Egyesült Államokat és szövetségeseit. Úgy vélekedett, hogy Irán lényegében megsemmisült, haditengerészete és légierője súlyosan meggyengült, rakétáinak nagy része használhatatlanná vált.
Trump védelmet ígért az Egyesült Államok szövetségeseinek az Arab-öböl térségében, de megismételte, hogy a Hormuzi-szorost azoknak az országoknak kell megvédeniük, amelyek használják, ehhez pedig az Egyesült Államok segítséget nyújt.
Az elnök az üzemanyagárak emelkedését rövid távúnak nevezte, és Iránt tette felelőssé.
Donald Trump szerint a háború „valódi befektetés a jövőbe” az amerikai gyerekek és a következő generációk számára, amely után az Egyesült Államok „biztonságosabb, erősebb és még virágzóbb lesz”.
Az Egyesült Államok és Izrael február 28-án kezdte meg légicsapásait Irán ellen, amelyek első napján meghalt az ország legfelsőbb vezetőjé, majd több más magas rangú iráni vezetőt is kiiktattak. Azóta Teherán rakéta- és dróncsapásokkal válaszol Izraelre, több Öböl-menti államra, valamint az Egyesült Államok térségbeli létesítményeire, és lezárt a Hormuzi-szorost.
