A nemrég Magyarországon járt Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) kancellárjelölteje elmondta, hogy feloldaná az Oroszországgal szembeni szankciókat és az Északi Áramlatot is újraindítaná. A német politikus szerint vissza kell állítani az unió tekintélyét, mert a brüsszeli vezetés kudarcának hála a többi nagyhatalom ma már egyáltalán nem veszi komolyan Európát.
Február 23-án szövetségi választásokat tartanak Németországban és közvéleménykutatások már 20 százalék feletti népszerűséggel már a második legerősebb pártnak mérik az AfD-t. A Bildnek adott interjújában Alice Weidel elárulta, hogy nem támogatná egy, a legesélyesebb jelöltként számon tartott Friedrich Merz által vezetett kormányt – hiszen a CDU/CSU csak a Zöldekkel és az SPD-vel hajlandó együttműködni, ezért nem fognak velük közösen kormányozni.
Visszavágnák a zöldítést
Az AfD remigrációs programjával kapcsolatban azt is kifejtette a párt vezetője, hogy ennek keretében visszafordítanák az illegális bevándorlókat, illetve kitoloncolnák a „bűnözőket”. Ugyanakkor
azokat, akik itt dolgoznak, akik itt adóznak, őket szívesen látjuk. Szívesen adunk nekik állampolgárságot is.
Alice Weidel a közteherviselés könnyítésének – többek között a jövedelemadó, a társasági adó, a forgalmi adó és az energiaadó csökkentését irányozta elő – a programját is meghirdette. Ezt elsősorban a megújuló energiaforrások támogatásának és a külföldi állampolgároknak járó juttattásoknak a visszavágásából finanszíroznák.
A pártelnök szerint ennek révén mintegy 135 milliárd eurós megtakarítás keletkezne a költségvetésben.
Jó kapcsolat Oroszországgal
Alice Weidel az oroszországi szankciók mielőbbi feloldását és az Északi Áramlat újraindítását szorgalmazza, mivel a jobboldali politikus szerint a szankciós politika és az orosz gáz leállása következtében alakultak ki Németországban „a legmagasabbak az energiaárak a világon”.
Az AfD vezetője Donald Trumphoz hasonlóan úgy látja, hogy tárgyalóasztalhoz kell ülni az oroszokkal.
A szélsőjobboldali vezető helyzetértékelése alapján jelenleg a német fegyveres erők képtelenek megvédeni magukat, ezért kezdeményezte a kötelező katonai szolgálat visszaállítását. Azért is fontosnak tartja a védelmi ipar újjáépítését és a Bundeswehr költségvetésének növelését, hogy Berlin a NATO-tagjaként is teljesíteni tudja szövetségi kötelezettségét.
Ugyanakkor nemcsak Moszkvával törekednének a jó viszonyra, a populistának tartott párt kancellárjelöltje Kínát és az USA-t egyaránt Németország legfontosabb kereskedelmi partnerei között említette, akikkel megéri jóban lenni.