Az Aldi Süd Németországban megspórolná vevőinek a sorban állást a kasszáknál, ezzel a céllal teszteli egy másik német üzletlánc, a REWE modelljét: kipróbálja a csomagátvevő automatákat.
A Németországban 2000 egységgel rendelkező diszkontóriás július közepén indított kísérleti projektjében 3 bolt parkolójában helyeztek ki különleges önkiszolgáló konténert.
Kapcsolódó
A vásárlás menete a következő:
- a vásárló letölti a megfelelő mobiltelefonos alkalmazást és kiválasztja a neki tetsző árucikkeket,
- kifizeti a legalább 20 euró értékű rendelést,
- a fizetés utáni munkanaptól számítva öt nap áll rendelkezésére, hogy a rendeléshez járó QR-kóddal kinyissa a konténer üvegajtaját, és felvegye az előre összeállított csomagot.
A megoldás legnagyobb előnye a vásárló szempontjából, hogy szinte úgy működik, mint a házhoz szállítás, de nem kell igazodni a futárhoz, hanem tetszőleges időpontban lehet hozzájutni a megrendelt termékekhez. Az Aldi szempontjából azért ígéretes a projekt, mert a cégnek nincs házhoz szállítási szolgáltatása, de a konténerek révén szinte azonos értékű megoldást biztosít vevőinek.
A körülbelül hét méter hosszú, három méter széles és három és fél méter magas konténer belseje hűtött, így friss és fagyasztott áru is kapható, de rendelhető ruha, vagy éppen tisztítószer is.
Ugyanakkor a szolgáltatás nem érhető el éjjel-nappal, hanem csak az adott üzlet nyitvatartási ideje alatt.
Ágazati szakértők szerint nem csak ez a korlátozás jelent hátrányt, a legtöbben az egész ötletet elhibázottnak tartják.
Az n-tv.de német hírportálnak nyilatkozó szakértő szerint bár
a módszer a vevőnek kényelmes, gazdaságilag fenntarthatatlan.
- Az automata üzemeltetése ugyanis drága, mert a hűtés sok áramot igényel.
- Ennél is nagyobb gond, hogy kiesik a bevétel meghatározó részét megtermelő úgynevezett impulzusvásárlás, amikor a vásárló a boltban bolyongva a termékek látványától vezérelve ezt-azt bepakol a kosarába.
A szakértő rámutatott, hogy az emberek már nem mennek be a boltokba, és így nem vásárolnak spontán. Bár az interneten is vannak impulzusvásárlások, amelyekből az online kiskereskedők profitálnak, ezek valószínűleg nem lesznek jelentősek az Aldi számára.
Az is ötlet ellen szól, hogy a három Aldi Süd konténer, ellentétben a versenytárs automatáival, csak a szomszédos üzlet nyitvatartási ideje alatt áll a vásárlók rendelkezésére, ezzel a diszkontlánc elesik a projekt egyetlen apró előnyétől.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!