Aleksandar Vucic szerb elnök szerint három-négy jelölt van miniszterelnöknek, és erről a jövő héten, Brüsszelből hazatérve tárgyal a politikai pártokkal – írta meg a szerb Blic. Hozzátette: csak azokkal fog beszélni, akiknek többsége van.
Egyelőre nem tudni, kit kér fel kormányalakításra Aleksandar Vucic,
Kapcsolódó
a köztársasági elnök eddig személyi kérdésekről nem beszélt. Az államfő az utóbbi napokban többször is felhívta a figyelmet arra, hogy ha a megszabott határidőn belül nem sikerül megválasztani az új kormányt, akkor előrehozott választást kell tartani, amelynek várható időpontja június 8. lenne.
Az újvidéki tragédia miatt tartottak ellenzéki tömegdemonstrációt szombaton Belgrádban, belügyminisztériumi becslések szerint a szerb fővárosba több mint százezer tiltakozó érkezett a hónapok óta demonstráló egyetemisták felhívására.
A szakértő szerint a tüntetők haragja nem csitul, ezen egy előrehozott választás és egy új kormány sem segít Szerbiában. Aleksandar Vucic pedig óriásit blöffölt, amikor azt mondta: lemond, ha bebizonyosodik, hogy hangágyút vetettek be a belgrádi tüntetők ellen március 15-én.
„Már szinte biztos, hogy Szerbiának nemcsak hogy vannak hangágyúi – ezt maga Ivica Dacic belügyminiszter ismerte el és mutatta be –, de azokat a múltban migránsok ellen és március 15-én a békés tüntetők tömege ellen is bevetették” – hangsúlyozta az Economx érdeklődésére a Balkán-szakértő. Németh Ferenc szerint óriásit blöffölt a hangágyúval a szerb elnök.
Minden erőszakos tett a demonstráció erejét és a velük szimpatizálók számát növeli, míg azzal párhuzamosan csökkeni Vucic népszerűségét – fűzte hozzá.
Sikeres volt a tüntetés, lemondott a miniszterelnök
Milos Vucevic miniszterelnök január 28-án nyújtotta be a lemondását. Akkor azt mondta, kormányfőként ezzel kíván hozzájárulni a társadalmi megbékéléshez. A Milos Vucevic vezette kormány 2024. május 2-án alakult meg.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Teljes vasúti leállás az egész országban, az oroszok hackelhették meg a rendszert

Fájni fog: a kormány terve káoszt okozhat az ingatlanpiacon

Nem vesződnek az árrésstoppal, jöhet az állami boltlánc

Kötéltáncot járnak, bármikor kitörhet egy komolyabb felkelés

Még azelőtt bukhat a kormányfő, hogy a hatalom a kezébe kerülne

Csernus Imre: „Amikor felébredtem, tudtam, hogy kaptam egy második esélyt”

Putyin lebukott, egész végig ez lehetett a háború célja?

Egy hónap alatt bekrepált a lengyel kiskereskedelem, már élelmiszerre sem költenek

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet
