Svéd kutatók bizonyították, hogy egy egyszerű, elterjedt vérvizsgálat éppen olyan jó lehet az Alzheimer-kór kimutatására, mint a gerincvelői folyadék vizsgálata vagy az agyi szkennelések.
Korábbi kutatások már feltárták, hogy az Alzheimer-kórral összefüggő agyi változások jól ismert biomarkere, a p-tau217 fehérje, amely a betegségben szenvedők agyában más káros fehérjék, béta-amiloidok és tauk felhalmozódásával egyidejűleg emelkedik, írja a hvg.hu.
Azért is ígéretes a Göteborg Egyetem szakembereinek kutatása, amelynek eredményét a Jama Neurology folyóiratban osztották meg, mert a mostani vizsgálatok eredményei azt mutatják, hogy a vérvizsgálatok ugyanolyan pontosak lehetnek, mint az invazív és drágább tesztek annak előrejelzésében, hogy valakinek Alzheimer-kórra utaló jelei vannak az agyában.
Kapcsolódó
Ha pedig az eredmények elég egyértelműek ahhoz, hogy ne legyen szükség további nyomon követési vizsgálatokra egyes Alzheimer-kórban szenvedő betegeknél, az jelentősen felgyorsíthatja a diagnózis felállítását a jövőben. A teszt jelenleg még csak kutatási célokra használható, de a kutatásvezető szerint hamarosan klinikai használatra is elérhető lesz.
Egyébként nem csupán a vérvétel jelenthet ígéretes módszert az Alzheimer-kór diagnosztizálására. Nemrégiben kiderült, hogy a bél mikrobiótája is árulkodhat arról, hogy valakinél már elkezdett kialakulni e szellemi hanyatlással járó betegség, így egy egyszerű székletminta segíthetne felismerni az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Csilliárdokat keresnek ezek játékosok – ők lettek 2025 leggazdagabb sportolói
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát