A San Diego-öbölnél zuhant a tengerbe az amerikai haditengerészet egyik EA-18G Growler típusú elektronikai harcászati repülőgépe szerda reggel.
A hírt kiszúró Mandiner azt írja:
Kapcsolódó
az incidens akkor történt, amikor a gép személyzete éppen egy „átstartolást” hajtott végre. Ilyenkor a repülőgép pilótája úgy száll le a kifutópályára, hogy még ugyanazzal a lendülettel azonnal újból a levegőbe emelkedik.
Az interneten terjedő videók egyikén az látható, amint a repülőgép még mindig leeresztett futóművel a vízbe zuhan.
A becsapódás erejét jelzi, hogy annak nyomán egy több mint 20 méter magas víz- és törmelékfelhő keletkezett.
A személyzetnek szerencsére sikerült katapultálnia, és stabil állapotban emelték ki őket a vízből.
A baleset okát jelenleg vizsgálják.
A Boeing által kifejlesztett EA-18G Growler egy repülőgéphordozókon használt elektronikai harcászati repülőgép, amelyet arra fejlesztettek ki, hogy zavarja az ellenség védelmét és elektronikus rendszereit.
Rövid időn belül ez már a második incidens, amelyben egy EA-18-as érintett. Tavaly októberben egy azonos típusú repülőgép zuhant le a Washington állambeli Mount Rainier közelében; abban a balesetben a személyzet mindkét tagja életét vesztette.
Insane Footage from another CCTV Camera facing San Diego Bay, showing a U.S. Navy EA-18G “Growler” Electronic-Warfare Aircraft slamming into the Water earlier today near Naval Air Station North Island, following the ejection of both Aviators. pic.twitter.com/HKIjBZLio2
— OSINTdefender (@sentdefender) February 13, 2025
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Indul a Kormányinfó, jönnek a bejelentések

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Nem bánja Orbán Viktor, hogy nélküle tanácskozik a tettrekészek koalíciója

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni
