A Fehér Ház vizsgálatot indított hétfőn, hogy miként kerülhetett bele egy újságíró az adminisztráció azon zárt internetes kommunikációs csoportjába, amelyben az érintett zsurnaliszta állítása szerint vezető tisztségviselők a jemeni húszik ellen légicsapások terveit vitatták meg.

Brian Hughes, a Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője elmondta, hogy „nem szándékolt" módon a minősített adatokról szóló kommunikáció részesévé vált egy arra fel nem hatalmazott személy.

Az esetről az érintett újságíró, Jeffrey Goldberg, a The Atlantic főszerkesztője számolt be a lapjában. Állítása szerint a nemzetbiztonsági tanácsadó Mike Waltz felől érkezett meghívás a Signal üzenetküldő alkalmazás zárt csoportjába, amit elfogadott.

Az újságíró így részesévé vált annak az online üzenetváltásnak, amelynek összesen 18 tagja volt, köztük J.D Vance alelnök, Marco Rubio külügyminiszter, Pete Hegseth védelmi miniszter, Mike Waltz, nemzetbiztonsági tanácsadó és John Ratcliffe, a CIA igazgatója.

Mint mondta, először Michael Waltz küldött be a csoportba egy üzenetet, amiben arról írt, hogy összeállítanak egy csoportot a húszik elleni műveletek megtervezésére, a csoport tagjai pedig elkezdték beírni, hogy kiket delegálnak oda. Majd Pete Hegseth, az Egyesült Államok védelmi minisztere leírta a Jemen ellen tervezett pontos hadműveletet, beleértve a célpontokat, a támadás időzítését, valamint a bevetni kívánt fegyvereket. J. D. Vance erre válaszként azt írta: „Imádkozni fogok a győzelemért.”

Az újságíró elmondása szerint a csoport tagjaként nyomon tudta követni a jemeni húszik elleni amerikai légicsapásról zajló belső kormányzati eszmecserét, aminek révén előre értesült a március 15-én végrehajtott amerikai csapásról a húszik több célpontja ellen.

Először kételkedett a csoport valódiságában, egészen addig, amíg a leírtaknak megfelelően az Egyesült Államok csapást mért a jemeni fővárosra.

Goldberg szerint a politikusok a csoportban történő kommunikációval törvényt sértettek, ugyanis Waltz úgy állította azt be, hogy az üzenetek egy idő után eltűnjenek, pedig az efféle kommunikációt nyilvántartásba kellene venniük, hogy annak nyoma maradhasson - idézte az Index a főszerkesztő beszámolóját.

A Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője az üggyel kapcsolatban megjegyezte, hogy ugyan illetéktelenül vált a csoport tagjává egy személy, ugyanakkor, ami nyilvánosságra került, bemutatja, hogy az adminisztráció vezető tisztségviselői között mély és átgondolt koordináció van szakpolitikai kérdésekben. Brian Hughes megjegyezte, a húszik elleni katonai akció sikere demonstrálta, hogy az nem jelentett kockázatot sem amerikai katonákra, sem a nemzetbiztonságra.

Az ügy szóba került a Kongresszus felsőházában, ahol Chuck Schumer demokrata szenátor bírálta, hogy vezető tisztségviselők érzékeny kormányzati információkat osztottak meg egymással egy külső internetes platformon.