Az udvar már korábban bejelentette, hogy III. Károly koronázása május 6-án, szombaton lesz a londoni Westminster-apátságban – emlékeztet az MTI.
A London közepén, a parlamenttel szemközt emelkedő apátság több mint 900 éve az angol–brit uralkodók hagyományos koronázótemploma. Itt koronázták meg 1953. június 2-án, trónra lépése után csaknem másfél évvel az akkor 27 esztendős II. Erzsébet királynőt, III. Károly édesanyját is.
II. Erzsébetet életének 97., uralkodásának 71. évében, tavaly szeptember 8-án érte a halál nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában. Halálának pillanata óta elsőszülött fia, Károly korábbi trónörökös a brit uralkodó.
Minden uralkodó csak egyetlenegyszer viselheti
A Buckingham-palota által szombaton nyilvánosságra hozott koronázási jelvény fő motívuma az Egyesült Királyság országait jelképező virágok és növények – az angol rózsa, a skót bogáncsvirág, a walesi nárcisz és az Ír-sziget védőszentje, Szent Patrik hittérítő tevékenységéhez kötődő háromlevelű lóhere – alkotta kavalkád, amely kiadja Szent Eduárd koronájának stilizált formáját.
Ezt az aranykoronát – amely 1661-ben, II. Károly koronázására készült, de az utolsó előtti angolszász király, a normann hódítás évében elhunyt Hitvalló Eduárd emlékét őrzi – csak egyszer, a koronázás napján helyezik minden uralkodó fejére, utána visszaviszik a londoni Tower ősi erődjének kincstárába.
A piros és kék színekben pompázó koronázási jelvény Sir Jony Ive nyilatkozata szerint a tavasz derűlátását és III. Károly természetszeretetét, a természeti környezet iránti mélységes törődését tükrözi.
Utcabálok lesznek országszerte
A brit uralkodó májusi koronázását nagyszabású koncerttel egybekötött háromnapos ünnepségsorozat kíséri. A rendezvények központi elemei közé tartozik majd a Nagy Koronázási Ebédek (Coronation Big Lunches) nevű hatalmas össznépi utcabálsorozat, amelyet országszerte a helyi lakóközösségek szerveznek a koronázás másnapjára, várhatóan többmilliós részvétellel.
Május 8-ára, hétfőre a brit kormány soron kívüli munkaszünetet hirdetett, és ez a nap a Buckingham-palota ismertetése szerint a jótékonykodásé, a helyi közösségek érdekében vállalt önkéntes jószolgálati tevékenységeké lesz.
III. Károly király életének 75. évében jár, így az angol–brit monarchia évezredes történetében ő az eddigi legidősebb uralkodó, akit megkoronáznak.
Harry herceg vajon ott lesz-e a szertartáson?
A király azt szeretné, hogy kisebbik fia, Harry herceg is részt vegyen a május 6-i koronázáson, ezért arra kérte Canterbury érsekét, hogy játsszon közvetítő szerepet az ügyben, de Vilmos herceg nem értett egyet a döntéssel.
A találgatások régóta folynak arról, hogy a Sussex-házaspár vajon ott lesz-e a nagy eseményen. Főleg azóta, hogy a herceg nemrég megjelent botrányos életrajzi könyve tovább mélyítette a viszályt a királyi családban – emlékeztetett a Daily Mail.
A könyvről korábban a Napi.hu is terjedelmes cikket közölt, amelyből kiderült, hogy Károly király rezidenciájának szóvivője egy alkalommal azt nyilatkozta, hogy Harry herceg jelentős havi apanázst kapott 2020. nyaráig az édesapjától, Károlytól, aki ezzel is szerette volna megkönnyíteni fia anyagi függetlenségének megteremtését.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!