A víz szintje a Wien folyón a Kennedy-hídnál, Bécs nyugati részében egy nap alatt vasárnap reggelre 50 centiméterről 2,26 méterre emelkedett – idézi az osztrák katasztrófavédelmi szolgálatot az MTI.
A víz sétálóutcákat és kerékpárutakat öntött el, a folyóparti éttermek teraszai pedig víz alá kerültek.
A főváros mellett, onnan északnyugatra fekvő Penzingben több helyütt kilépett medréből a Wien folyó, ami miatt több házból evakuálni kellett az ottlakókat.

A part mentén utcákat és egy mélygarázst is elöntött a víz. Bécs három kerületében megszakadt az áramszolgáltatás, és részlegesen felfüggesztették két bécsi metróvonalon a közlekedést.





Uniós segítséget ajánlott az EB-elnök
Együttérzését fejezte ki vasárnap Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Kelet-Közép-Európában pusztító árvizek károsultjaival és áldozataival, valamint uniós segítséget ajánlott – írja az MTI. Az X-en közzétett üzenetében von der Leyen aláhúzta: az Európai Unió készen áll segíteni Ausztriának, Csehországnak, Magyarországnak, Lengyelországnak, Romániának és Szlovákiának, egyúttal köszönetet mondott mindazok munkájáért, akik segítenek a nehéz helyzetben.
Heartfelt solidarity with all affected by the devastating floods in Austria, Czech Republic, Hungary, Poland, Romania and Slovakia.
— Ursula von der Leyen (@vonderleyen) September 15, 2024
My thoughts are with the victims and their families.
Thank you to all those helping for their tireless work. The EU stands ready to support.
A több napja tartó esőzések jelentős károkat okoztak a térség több országában. Bécsben utcákat öntött el a víz, több embert evakuálni kellett, néhány kerületben megszakadt az áramszolgáltatás is. Csehországban több mint 250 ezer háztartás maradt áram nélkül a vihar miatt, Romániában és Lengyelországban pedig halálos áldozatai is van az áradásoknak.

Kritikus a helyzet Közép-Európában az esőzések miatt
A heves esőzések és áradások miatt kritikus helyzet alakult ki számos ausztriai, csehországi és lengyelországi régióban és településen helyi médiajelentések alapján. Van, ahol már több mint egyméteres a hótakaró, a lengyeleknél pedig több eső esett, mint az évszázados árvíz idején.Legolvasottabb
Zelenszkij: akár világháború is lehet

Kitálalt a mérnök: ennyi ideig maradnak állva a panelházak

Nem létező guruló dollárok: benézte a minisztérium a költségvetést

Gigantikus csalás: már megint ellopták a fél világot

Itt a fordulat! Európa vezető országa sem támogatja Ukrajna EU-s csatlakozását

Nem cáfolták a titkosszolgálatot: Putyinék érzékelőkkel kémlelhetik a brit tengeralattjárókat

Kína rövid távon elég jól járt a Trump-vámokkal

Pintér Sándor szerint el lehet innen menni

Money Talks' 25: Aki nem növekszik, azt előbb-utóbb felvásárolják vagy lenyelik
