Mérgező anyagot tartalmaztak azok a borítékok, amelyeket november végén a belga belügyminisztérium, az állambiztonsági hivatal és a miniszterelnöki hivatal címére küldtek – közölte csütörtökön az RTBF közszolgálati média a brüsszeli ügyészség közlésére hivatkozva.
Mint írták, a három borítékban sztrichnin tartalmú fehér por volt, amely egy alkaloid, és általában kisméretű rágcsálók ellen használják.
Lenyelés esetén halálos is lehet, bőrrel érintkezve pedig irritációt okozhat.
A miniszterelnöki hivatal egyik alkalmazottja kézsérüléseket szenvedett, miután bőre érintkezett a porral. Kórházban orvosi ellátásban részesült – tette hozzá az ügyészség.
Az ügyben egyelőre nem történt őrizetbe vétel, és a nyomozás tovább folyik.
A napokban történt, hogy késsel a kezében próbált bejutni a belga miniszterelnök irodájába egy férfi hétfő délelőtt, miután megfenyegette az épületet őrző katonákat, de azonnal elfogták.
Késsel fenyegette a miniszterelnököt, le is tartóztatták azonnal
A férfia a belga miniszterelnököt akarta megtámadni, ám a katonai rendőrség tagjai rögtön elfogták a férfit. Bővebben→Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható
Brutális ukrán támadás, halálos sebet kaphatott az orosz gázellátás

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is

Megvan a bűnös, ez okozta a pénteki borzalmas földindulást

Berobbantották a kínaiak a szegedi ingatlanpiacot

Távolodunk a 400-as eurótól, így zárta a napot a forint

Ellepték a külföldiek Magyarországot és el sem akartak menni

Van egy súlyos betegség, ami megszüntethető - A magyar betegek történelmi lépés előtt állnak
