Ez az eddigi leghosszabb ítélet, amelyet az amerikai Capitoliumban történt zavargások miatt eddig kiszabtak.
Az ügyészség szerint a 38 éves Joe Biggs, az amerikai hadsereg veteránja volt a 2021. január 6-án történt zavargások egyik felbujtója. Biggset korábban összeesküvés és más vádak miatt is elítélték – számol be róla a BBC.
A szélsőjobboldali vezető enyhítést kért a bíróságon, és megbánást tanúsított tettei miatt.
Az ítélethozatalról szóló dokumentumban az ügyészek azt állították, hogy Biggs arra használta katonia tapasztalatait, hogy „irányítsa és ellenőrizze a parancsnoksága alatt álló nagy létszámú csoportokat", hogy „a kormány elleni lázadást" vezesse.
A feljegyzés szerint Biggs mozgalmára „második amerikai forradalomként” tekintett, amiben erőszakkal akarták visszavenni a kormányt.
A bíróságon könnyes szemmel kért bocsánatot Biggs a tetteiért, és azt mondta, hogy a tömeg „elcsábította" a lázadás napján.
A bíró ugyanakkor azt mondta, nem akarja lekicsinyleni az erőszakot, de a január 6-i zavargások eltörpülnek más, tömeges áldozatokkal járó eseményekhez képest.
Biggs négy másik Proud Boys-taggal együtt állt bíróság elé, köztük a volt elnökkel, Enrique Tarrióval, akinek az ítélethirdetését a jövő hétre halasztották. A mozgalom egy másik tagja, Zachary Rehl szintén 30 év börtönbüntetésre számíthat. A zavargások másik prominens résztvevőjét, az Oath Keepers alapítóját, Stewart Rhodes-t májusban 18 év börtönbüntetésre ítélték.
Idén augusztus 6-áig több mint 1100 embert tartóztattak le a zavargásokkal kapcsolatos vádak alapján.
Börtönbe küldik a "QAnon Sámánt"
Egy szövetségi bíró szerdán 41 hónap börtönbüntetésre ítélte a QAnon Sámánként elhíresült Jacob Anthony Chansley-t.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megállapodás készül a háttérben? Zelenszkij találkozik Trumppal
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni