James Vlahost a halálos betegségben szenvedő édesapja inspirálta abban, hogy elindítsa a mesterséges intelligencián alapuló applikációját. A „Dadbot” – ami egy chatbot – képes volt feleleveníteni apja történeteit szöveges üzeneteken, hangokon, képeken és videókon keresztül, olyan interaktív élményt teremtve, amely utánozta Vlahos apjának személyét – közölte az Euronews.

Ha ismerősnek tűnik a történet, lehetséges, hogy már látta a Black Mirror „vonatkozó” epizódját, a Be Right Backet (magyarul „Rögtön jövök”), amely szinte teljesen ugyanígy kezdődik.

Digitális halhatatlanság

A veszteség az egyik legnehezebb emberi tapasztalat, és a digitális korban, a megőrzés korában csak még bonyolultabbá válik a vele való megbirkózás, hiszen az online platformokon gyakran belefuthatunk a régi chatbeszélgetésekbe és elhunyt szeretteink profiljaiba. Egyesek számára megnyugtató lehet, hogy újra megnézhetik az elvesztett személyek online archívumát.

„Sok mindent megosztunk magunkról a közösségi médiában, de ezek gyakran nagyon konkrét szilánkok, nem ugyanaz a folyamat, mintha leülnénk a saját életrajzírónkkal, és tényleg visszamennénk az életünkbe, és megosztanánk, hogy mi tett minket azzá, akik vagyunk” – vélekedett Vlahos.

A HereAfter AI modellje ahelyett, hogy az emberek által hátrahagyott digitális lábnyomokat használná fel, kizárólag a felhasználók jóváhagyására támaszkodik: bele kell egyezniük, hogy interjút készítsenek velük, és megválaszthatják, hogy kivel osztják meg „élettörténetük avatárját”. Az alkalmazás megalkotói azt szeretnék, hogy pontos és igaz legyen. Vlahos szerint nem engedhetik, hogy az AI olyan dolgokat találjon ki, amelyek nem tükrözik az emberek vonásait, mert ez később megtévesztő élményt jelenthet a rokonok számára.

Az alkalmazás eddigi visszhangja pozitív volt, a felhasználók nagyon meghatódtak, amikor újra meghallgatták szeretteik hangját, és néhányan még új történeteket is megismerhettek.

A „gyásztechnológia” jövője

Az emlékek megőrzése és az örökség továbbadása veleszületett emberi vágy, így nem meglepő, hogy a technológiai vállalatok új utakat keresnek e folyamat előmozdítására és felemelésére.

Különösen az OpenAI által létrehozott nagy teljesítményű chatbot, a ChatGPT robbanása gyorsította fel más „gyásztechnológiák” fejlesztését, beleértve a metaverzum „örökké élni” üzemmódjába való integrálását, a Somnium Space cég projektjét, amely egy olyan digitális énünk létrehozását reméli, amely halhatatlanul élhet a metaverzumban, de ez a koncepció még nem teljesen definiált.

Jelenlegi formájában a HereAfter AI technológiája szorosan az emberek által rögzített dolgok visszakeresésére épül, de a jövőben a ChatGPT-hez hasonló nagy nyelvi modellt szeretne felhasználni a társalgási képességek fokozására azzal a kikötéssel, hogy a megadott információkra korlátozódik.

Ez a technológia sem korlátozódik a gyászra és a veszteségre: potenciálisan a jelenben is használható lenne, pusztán személyes gondolatok dokumentálására vagy nehéz beszélgetések és titkok közlésére.

Vajon ez egy egészséges megküzdési mechanizmus számunkra?

Bár ezek a mesterséges intelligencia avatárok minden bizonnyal hasznosak lehetnek a gyászfolyamatban, és vigasztaló hatással bírhatnak egy viharos időszakban, fennáll annak a veszélye is, hogy a múltba kapaszkodva tartanak minket, és így képtelenek leszünk továbblépni.

Több tanulmány is bizonyítja, hogy a közelségkeresés (az elhunyt személlyel való közelség helyreállítását célzó viselkedés) valójában rosszabb mentális egészségi állapothoz vezethet. A közelségkereső viselkedésmódok megakadályozhatják, hogy valaki új identitást kovácsoljon az elhunyt személy nélkül, vagy megakadályozhatják, hogy új, értelmes kapcsolatokat alakítson ki. Ez egy módja lehet annak is, hogy elkerüljék a valóságot, hogy a személy meghalt, ami kulcsfontosságú tényező a veszteséghez való alkalmazkodásban

– mondta Kirsten Smith, az Oxfordi Egyetem klinikai kutatója az Euronews Nextnek.

Vlahos szerint mindannyian közel akarjuk érezni magunkat szeretteinkhez haláluk után is, és ha ez a technológia megfelelően ellenőrzött empirikus tanulmányokban bizonyítani tudja, hogy nem okoz kárt, akkor izgalmas módja lehet az emlékezésnek.

„Nem hiszem, hogy a továbblépésnek azt kellene jelentenie, hogy el kell felejtenünk valakit, vagy hagynunk kell, hogy az adott személyre vonatkozó emlékeink nagyon elhalványuljanak és unalmassá váljanak. Ha tehát van egy eszköz, amellyel sokkal gazdagabb, jelenlévő emlékeket tudunk valakiről szerezni, az szerintem jó dolog” – tette hozzá Vlahos.

(Eisenkrammer Nóra)