Persona non grata státuszba kerülnek lassacskán a törököknél új életet kezdő orosz állampolgárok? – Igen a válasz, ha abból indulunk ki, hogy az egyik nagy török bank, a Denizbank elkezdte bekérni a letelepedési engedélyeket a náluk számlát nyitó oroszokoktól.
A pénzintézet ugyanis eddig e nélkül is engedte a számlanyitást az orosz állampolgároknak.
Mindez úgy derült ki, hogy a Denizbank elkezdte tömegével kiküldeni a leveleket az orosz ügyfeleknek, amelyben arra kéri őket, hogy nyújtsák be a törökországi tartózkodási engedélyeket – írja az RBC.
Bankunk nyilvántartása szerint Önnek nincs törökországi lakcíme. Annak érdekében, hogy törökországi lakcímét be tudjuk vezetni nyilvántartásunkba, kérjük, hogy válasz e-mailben küldje meg részünkre törökországi tartózkodási engedélyét. Valamint az erről szóló dokumentumokat haladéktalanul mutassa be személyesen is a legközelebbi bankfiókunkban
– áll a Denizbank levelében, amely eljutott az orosz lap szerkesztőségéhez.
A Denizbank azon kevés törökországi bankok egyike, amely számlát nyitott a tartózkodási engedély nélküli oroszoknak is. Ugyanakkor a bank a háború kezdete óta már több alkalommal is szigorította az orosz ügyfelekre vonatkozó feltételeket, például jelentősen megemelte a minimális betétösszeget.
Szankciók, nem puha nyomás és spekulációk
A Denizbank egyelőre nem adott magyarázatot legújabb szigorító lépésére. Ám az könnyen előfordulhat, hogy hamarosan tömegesen zárolhatja azon orosz ügyfelek számláit, akik nem mutatnák fel sürgősen a bank számára a tartózkodási engedélyeket.
Néhány nappal ezelőtt a Vedomosztyi arról számolt be, hogy egyes törökországi bankok elkezdték lezárni az orosz cégek számláit. A lap forrásai ezt a szankcióktól való félelemmel magyarázzák.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője erre reagálva elmondta: a Kreml-nek tudomása van ezekről a korlátozásokról, majd hozzátette: az Egyesült Államok példátlan, nem titkolt és agresszív nyomást gyakorol Törökországra, illetve a török vállalatokra.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!