Donald Trump hivatalosan is új kihívót kaphat jövő héten, Ron DeSantis floridai kormányzó ugyanis várhatóan ekkor jelenti be hivatalosan, hogy beszáll a 2024-es elnökválasztási versenybe – írta meg a CNN két neve elhallgatását kérő republikánus forrásra hivatkozva.
A lap úgy tudja, a politikus szülővárosában, a floridai Dunedinben állhat nyilvánosság elé a hírrel.
A CNN informátorai szerint jövő hétre már el is kezdték összecsődíteni Miamiba az adománygyűjtőket, akik arra számítanak, hogy a kampány hivatalosan is elindul. Ők tehát azzal kalkulálnak, hogy nem sokkal az érkezésük során már el is kezdhetik hívogatni a potenciális adományozókat.
Ron DeSantis egyelőre ugyan nem indította el a hivatalos kampányt, de jelen állás szerint népszerűségben jócskán elmarad a republikánus háziversenyben Donald Trump volt elnök mögött. Egy friss közvélemény-kutatás alapján a republikánus előválasztásban résztvevő szavazók
- 61 százaléka támogatná Donald Trumpot;
- 18 százalékuk pedig Ron DeSantist.
Ebben persze részben az is szerepet játszhat, hogy a volt államfő már elég régóta kampányol 2024-re, míg ellenfele eddig mindössze utalgatott arra, hogy ő is ringbe szállhat az elnökjelöltségért.
Hasonló célozgatásokat tett egyébként Donald Trump korábbi elnök-helyettese, Mike Pence is, ám hármójuk közül ő áll a leggyengébben népszerűség tekintetében. Őt a republikánusoknak mindössze hat százaléka látná szívesen a demokrata jelölt kihívójaként.
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Putyin tombolhat, nagy bajban aranytojást tojó tyúkja

Orbán Viktorék nagyon hittek benne, de csak bukdácsol a magyar ipar reménysége

Jönnek az új automaták, eltűnik a készpénz a bankokból

Elképesztő újítást vetett be a Windows: szó szerint elképesztő

Gyerekrablók tartják rettegésben az országot, kitört a pánik
Kína rettenetes új fegyvere átírhatja a partraszállás szabályait

Újabb jelentős változás: távozik a Szerencsejáték Zrt. kereskedelmi igazgatója

Döntöttek: a nőket is behívják kötelező katonai szolgálatra

Változik a saját autó birtoklásának szabálya
